kesport.hu

Fekete Sándor karrierje még mindig tart

Már 80 éves is elmúlt Fekete Sanyi bácsi, becenevén „Tokmány”, aki a KTE és a Kecskeméti Dózsa egykori legendás játékosa. Mai napig aktív, a futballt egy percre sem akarta abbahagyni, erről tanúskodik az is, hogy napi szinten rúgja a bőrt.

Sanyi bácsi találkozása a labdával még Izsákon történt, ahol ugyanúgy ismerkedett meg a labdarúgással, mint ahogy abban a korban minden gyerek – írja a kecskemetilc.hu.

„Az én gyerekoromban mindenki ugyanazt kérte a szüleitől, azaz egy labdát. Nekem és a bátyámnak is volt is egy, felrúgtuk a székes alatt, meghallotta a többi gyerek, és már jöttek is. A kor nem volt akadály, fiatalabbak, idősebbek vegyesen játszottak. Az általános iskolában volt egy tanárunk, aki nagyon szerette a focit, akiben tehetséget látott, azokat össze is szedte, így kerültem be én is már ötödik osztályosként” – kezdte „Tokmány”.

A gimnáziumi éveket már Kecskeméten kezdte meg, a KTE-hez került, ahol az elsőszámú ifjúsági csapatig jutott, mielőtt katona lett.

„A gimnáziumban sokfelé jártunk az iskola válogatottal, a KTE-hez kerültem be Izsákról. Abban az időben három ifjúsági csapat is volt, én kettesben kezdtem, de felkerültem az elsőbe. A KTE-ből aztán Donát Tibi bácsi révén átkerültem a Dózsába, onnan vittek el katonának.”

Ezek az évek is szépre sikerültek, hiszen a futballtól olyannyira nem kellett elszakadnia, hogy tulajdonképpen nem is érezte úgy, hogy bevonult volna.

„Az igazság az, hogy igazából sportolni vonultam be, katona tulajdonképpen egy percig sem voltam. Először Zalaegerszegre kerültem, akkor ott játszottam, majd a határőr válogatottal átkerültünk Kiskunhalasra. Szerepeltem a dél-magyar válogatottban is, évente egyszer találkoztunk a horvát, szerb, román, ukrán csapatokkal, akikkel baráti hangulatú meccseket játszottunk, rendre tömött lelátók előtt minden településen.”

A katonaság után a KTE-hez tért vissza, innen is vonult vissza tulajdonképpen, edzőként is kipróbálta magát. Maga sem tudja, pontosan mennyi meccsen lépett pályára, de a többszáz találkozó a minimum.

„Ki se tudom számolni, mennyi meccsen léphettem pályára. Legalább 10 évet futballoztam, nagyjából annyi meccs volt egy évben, mint most. Ha 30 meccsel számolunk, akkor is minimum 300-at jelent ez, de inkább többet. A KTE után még kikerültem Izsákra, Lakitelekre is, voltam edző, az öregfiúkban is játszottam.”

A legnagyobb sikerek közt az 1958-as bajnokcsapatot tartja számon, ahol rengeteg olyan csapattársa volt, akit utóbb barátjának is mondhatott.

„Az 1958-as felnőtt és ifjúsági bajnokcsapat tablója most is kint van a faházban, akkor centerhalfot játszottam. Sorolhatnám napestig a neveket, akikkel élmény volt együtt játszani, például Bitó Jancsi, Pintér Miska, Vass Jancsi, Szabó Pista, Seres Imi, Berente Tibi, vagy éppen Toricska Jenő. Ez egy nagyon kedves emlék és siker számomra. Sok emlékezetes meccsem is volt emellett, hiszen játszottunk a Honvéddal, az Újpesttel, a Zalaegerszeggel és a Szegeddel is.”

A karrier tulajdonképpen most sem zárult le számára, hiszen nem tud meglenni futball nélkül, napi szinten űzi most is.

„A karrier – ha lehet egyáltalán így nevezni – a mai napig tart. Nem hagytam abba egy percre sem. Parádi Jóskáékkal minden nap kint vagyunk a konzervgyári pályán, kispályázunk, lábteniszezünk. A fiatalabbakkal könnyebb játszani, általában mindig velük vagyok. Leveszem, leteszem a labdát, de aztán úgysem tudom megállni a futást sem.”

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés