kesport.hu

Vereséget szenvedett a Scoregoal Vácon

A hírös városiak nagy hátrányt dolgoztak le, mégsem tudtak pontot szerezni.

Nagyon rosszul kezdődött a kecskeméti futsalosok számára a váci kirándulás, ugyanis 12 perc játék után 3-0-ás hátrányban voltak. Ezt követően azonban megrázták magukat, és Marsa vezényletével megfordították a félidőig az állást, 3-4. A folytatásra azonban elfogyott a lendület, valamint kimaradtak a nagy ziccerek, és ezek megbosszulták magukat. Halász és Sipeki kétszer is megzörgette Csővári hálóját, illetve Siskó is eredményes tudott lenni. A hajrában ugyan Sallai megduplázta góljai számát, de ez már csak a kozmetikázásra volt elég a kiesés ellen menekülő Vác otthonában , 8-5.

Koós Károly vezetőedző: – Rutintalan csapattal indult útnak Vácra. A kezdeti hátrányt sikerült még ledolgozni, de a folytatásban már kihasználta az ellenfél a megingásainkat, és vereséget szenvedtünk. Dolgozunk tovább, próbáljuk kijavítani botlásunkat, jövő hétfőn a Gödöllőt fogadjuk hazai környezetben, számítunk szurkolóinkra!

Vác FSE – Scoregoal Kecskeméti Futsal Club 8-5 (3-4)
Férfi Futsal NB II. keleti csoport alsóház, 8. forduló

Jegyzőkönyv

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés