kesport.hu

Szombathelyre csábították el a KNKSE szakmai stábját

szombathelyikezilabda.hu

A kiesés szélén álló kecskeméti női kézilabdacsapat vezetőedzőjét és kapusedzőjét Szombathelyen tárt karokkal fogadták.

Szerda délután az ELTE-SEK-en tartott sajtótájékoztatón jelentette be Pődör Zoltán klubelnök, hogy új szakmai stábbal vág neki a felnőtt csapat a 2018/2019-es szezonnak. A szakemberek bemutatásakor elhangzott, hogy a bajnoki cím és az NB I-be történő feljutás az elsődleges cél.

A jövővel kapcsolatban Pődör Zoltán elmondta, hogy az évekkel ezelőtt megkezdett építkezés a következő szezonban érhet el a csúcsra.
– A célok megvalósítását, a feljutást pedig 2 tehetséges fiatal edzővel képzeljük el, velük szeretnénk NB I-be kerülni, illetve minél több szombathelyi játékosnak is szeretnénk lehetőséget biztosítani – tette hozzá Pődör Zoltán, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy lesznek távozók és érkezők, egyértelmű cél az erősítés.

A Szegeddel és a Kecskeméttel is NB I/B-s bajnoki címet nyert Marosán György vezetőedző úgy fogalmazott, hogy a bizalom a legfontosabb.
– Fantasztikus érzés, hogy Szombathelyen kaptam lehetőséget, hogy NB I-be vezethetem a csapatot. Bajnokságot nyerni sosem egyszerű, egyedül nem megy, ezt csak egységesen csapatszinten történhet meg. Az elnök, a vezetőedző, a csapat, a gyúró, a közönség, a média mind-mind összetevője a sikernek. A türelem nagyon fontos, az 1. fordulóig itt is türelmet kérek. Szerethető csapatot akarunk az NB I-be vezetni, emellett nagyon fontosnak tartom, hogy kötődése legyen a lányoknak a városhoz, a klubhoz és, hogy jövőképet mutassunk a 350-400 fős utánpótlás bázisunknak – nyilatkozta Marosán György.

Farkas József edzőtől megtudtuk, hogy 2011/2012 óta dolgoznak együtt Marosán Györggyel.

– Nagyon fontos lesz, hogy mindenki támogasson bennünket. Nagyon fontosnak tartom az utánpótlás, illetve a kapusképzés koordinálását – fűzte hozzá Farkas József.

Az SZKKA május 19-én a Szekszárd ellen fejezi be a bajnoki sorozatot, az új szakmai stáb július 1-től áll hadba.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés