kesport.hu

Magabiztos győzelmet aratott az SC Hírös-Ép

A kecskemétiek a labdarúgó megyei másodosztály északi-csoportjának 28. fordulójában a Lakiteleket fogadták. A hazaiak sikerével pedig a két gárda helyet cserélt a tabellán.

A mérkőzés első igazán nagy helyzete egy szöglet után a hazaiaknak adódott, ekkor Kovrig beadását követően Stein fejelt a kapuba, 1-0. A vendégek kevés lehetőséget dolgoztak ki, azonban a 30. percben egy kontrát követően a hazai kapusnak, Pelikánnak kellett ziccert védenie. A kihagyott helyzet megbosszulta magát, három perccel később Laczkó duplázta meg csapata előnyét, ezzel pedig a félidő eredménye is kialakult.

A második játékrészre összeszedettebben jött ki a vendég alakulat, ez pedig gólban is megmutatkozott, az 51. percben egy tetszetős akció után Subicz juttatta a gólvonal mögé a labdát. Akármennyire is akart a Lakitelek, az egyenlítő találat nem jött össze. A 68. percben előbb Borsos fejelt a kapuba közvetlen közelről, majd a 77. percben Sallai maradt üresen egy távoli szabadrúgást követően.
A mérkőzés utolsó tíz percében már nem történt érdembeli változás, így a mérkőzés 4-1-es hírös városi sikerrel zárult.

Kovrig Ákos játékos-edző: A mai mérkőzésen sok néző előtt, egy nagyon jó Lakitelekkel futballoztunk. Sajnos sok játékosom nem állt rendelkezésemre, de ma is bebizonyították fiataljaink, hogy milyen fontosak számunkra, egyre jobban beilleszkednek. Nagyon elégedett vagyok, úgy érzem abszolút kontrolláltuk a mérkőzést, és sanszot sem adtunk a vendégeknek.

SC Hírös-Ép – Lakiteleki TE 4-1 (2-0)

Jegyzőkönyv

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés