kesport.hu

Vereséggel búcsúzott az idénytől a Scoregoal

archív fotó

A hírös városi futsalosok az eredménytől függetlenül az NB II. keleti-csoportjának alsóházát a 2. helyen fejezték be.

Kiegyenlített első játékrész után az újpestiek jobban sáfárkodtak a helyzeteikkel, és ez győzelmet jelentett számukra. A 3 pont bezsebelése fővárosi részről égető volt, ám így sem tudták elkerülni, hogy kiessenek a másodosztályból. A kecskemétiek még május végéig levezető edzéseken vesznek részt, majd jöhet a nyári szünet, és az újratervezés időszaka.

Koós Károly vezetőedző értékelte a meccset számunkra: Nagyon motivált Újpesttel találkoztunk hétfőn este, mindent megtettek a sikerért, és jár is nekik a gratuláció. Számunkra már nagyon a szezon vége volt ez a mérkőzés, ez érződött több területen is. A találkozó képe alapján nyerhettünk is volna akár, de rengeteg ziccert hibáztunk, és elkerülhető gólokat kaptunk. Egy viszontagságos szezont tudhatunk a hátunk mögött, rendezni kell a sorainkat minden szinten, a nyári időszak erre lesz kitűnően alkalmas. Szeretném ezúton megköszönni a támogatóinknak, klubvezetésnek és természetesen szurkolóinknak az egész szezonban nyújtott kitartásukat, segítségüket!

Újpest FC-220 Volt – Scoregoal Kecskeméti Futsal Club 5-3 (2-2)
Férfi Futsal NB II. Keleti csoport Alsó-ház 10. forduló

Jegyzőkönyv

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés