kesport.hu

Varga József vezetőedzővel az NB1/B-ben indul jövőre a KNKSE

Az őszi szezon végére az első három hely valamelyikét célozza meg a klub, a továbbiakról ennek fényében dönt a KNKSE vezetősége.

Orell Zsolt elnök és Dömény-Veress Zsuzsanna, a KNKSE klubmenedzsere tartott ma sajtótájékoztatót a női kézilabdacsapat idei otthonában, a Messzi István Sportcsarnokban. Az elnök bevezetőjében tisztázott néhány – korábban – találgatásra okot adó tényt: a KNKSE a jövőben is a Messzi István Sportcsarnokban készül és hazai mérkőzéseit is ott játssza. Marosán György szerződése június végén lejár és a meghosszabbítás feltétele az NB 1-es tagság megőrzése volt, így a felek békében váltak el egymástól és a jövőben Varga József irányítja a KNKSE női kézilabdacsapatának munkáját. Varga korábban az NB1-ben is edzősködött, többek között a Debrecen együttesénél, de vezette a Siófok, a Kiskunhalas és a Mosónmagyaróvár leányait, dolgozott a Győri Audi ETO KC utánpótlásában, legutóbb pedig az NB 1 B-s Hódmezővásárhely csapatánál volt vezetőedző.

Idén is új csapatot kell építenie a klubnak, bár konkrét igazolásokról csak a jövő héten, a kontraktusok aláírását követően tájékoztatják a kecskeméti sportbarátokat. Annyi bizonyos, hogy az NB 1-es kecskeméti csapatból jónéhányan távoznak, egyelőre a maradókkal is folyik az egyeztetés és a héten írják alá a szerződésüket az új igazolások. Pokoli év vár a lányokra, hiszen jelentősen megerősödött a Nyíradony, a Szent István, a Hajdúnánás és az Algyő gárdája is, így erős mezőnyben kell helyt állniuk. Orell Zsolt elnök annyit elárult, kecskeméti kötődésű játékost is igyekeznek hazacsábítani a formálódó csapatba.

Dömény-Veress Zsuzsanna klubigazgató kiemelte: kiváló eredményeket ért el az elmúlt esztendőben a KNKSE utánpótlása, 13 csapatot versenyeztetnek és hosszabb távon igyekeznek kiváló kecskeméti kötődésű kézilabdázókat nevelni a városnak, sőt, jövőre beindul a KNKSE oviprogramja, amihez máris csatlakozott 16 óvoda – ezekben a kézilabdát kívánják megszerettetni a fiatalokkal már egész kicsi gyermekként.

Orell Zsolt elnök mindenekelőtt megköszönte közvetlen stábja professzionális munkáját és köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a csapat boldogulását, Kecskemét önkormányzatának, a Hírös Sport Nonprofit kft. ügyvezetőjének, Szenes Mártonnak, Endrődi Ferencnek, a Hufbau-Akker Tüzép ügyvezető igazgatójának és a gárda szponzorainak.

Ezzel együtt a klub elnöke bejelentette: a Kecskeméti NKSE jövőre is Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE néven indul a bajnokságban.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés