kesport.hu

Magyar kézis győzelem a Messziben

A magyar női kézilabda-válogatott szerdán Koszovóban 37–15-re nyert, amivel bebiztosította a helyét a franciaországi Európa-bajnokságon, de az utolsó, Fehéroroszország elleni mérkőzés sem volt tét nélküli: győzelemével ugyanis Kim Rasmussen csapata a csoport első helyén végzett, ami a kiemelések tekintetében bizonyosan jól jön majd az Eb sorsolásakor.

A vártnál nagyobb küzdelemben, de pocsék kezdés után is 30–22-re nyert a magyar női kézilabda-válogatott Kecskeméten Fehéroroszország ellen, és ezzel az élen végzett a decemberi franciaországi Európa-bajnokság selejtezőjének 7. csoportjában, vagyis reménykedhet a kedvező kiemelésben az Eb csoportbeosztásának június 12-i sorsolásán.

Azonban nem adták ingyen a győzelmet. Óvatos megfogalmazás szerint sem kezdett jól a magyar csapat: támadásban hiányzott a lendület – pontosabban a fehéroroszok védekeztek kellemetlen agresszivitással és gyorsasággal. Ettől aztán gyorsan el is bizonytalanodott válogatottunk, és vagy jobbára csak keresztbe adogatott a védőfal előtt, vagy ha mégis lehetőségekhez jutott, kihagyta azokat. Eközben ráadásul a saját kapuja előtt is tompa és figyelmetlen volt a társaság, így a 12. percre már 7–2-es hátrányban került, és még csak különösebben nem is okolhatott érte senkit saját magán kívül.

De legalább az igyekezetet nem lehetett elvitatni a társaságtól: Kovacsics Anikó elvetődött a legreménytelenebb labdáért is, Hornyák Dóra két ember helyett dolgozott a védőfalban, és Kim Rasmussen is addig csereberélt, míg nem talált egy legalább valamelyest stabil felállást. Lassan zárkózni kezdett az együttes, amikor pedig a félidő utolsó öt percére a fehéroroszok is elfáradtak kicsit és egy-kétszer elszórták a labdát, lerohanásgólokkal sikerült megközelíteni őket. A szünetben, Hornyák időn túli hétméterese után pedig már csak eggyel, 13–12-re vezettek.

Bár a beloruszok – akiknek még élt az esélyük arra, hogy egy győzelemmel, legjobb csoportharmadikként kislisszoljanak az Eb-re – a második félidőre rendezték a soraikat, a magyar válogatott is sebességet tudott váltani. A 36. percben, 16–15-nél vette át először a vezetést a korábbiaknál jóval gyorsabban, dinamikusabban kézilabdázó házigazda, majd a kezdeti nehézségek után erős húsz percet pihenő, de aztán visszaálló Bíró Blanka jó ütemű védéseivel és gyors gólokkal sikerült 20–17-re meglépnie.

A hajrá viszont mégis küzdelmesen indult, a vendégek ugyanis nem voltak hajlandóak megroppanni, sőt 21–20-nál már az egyenlítésért támadhattak. Ám a bal szélről kapufát lőttek, a kipattanóból pedig Faluvégi Dorottya egyből a túloldali üres kapuba talált, aztán kisvártatva Kovacsics is végigrohant a pályán, így tíz perccel a vége előtt ismét úgy látszott, csak sikerül végre felőrölni a fehéroroszokat.

S így is történt: az idő szorításában kapkodó és hibázó látogatókat a végére a lelkesedésük is elhagyta, így az utolsó öt percben átgyalogolt rajtuk a magyar csapat. Az örömkézilabda végén a 30–22-es végeredmény pedig azt jelentette, hogy Magyarország csoportelsőként jutott ki a decemberi Eb-re – számolt be a Nemzeti Sport Online.

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. CSOPORT, 6. FORDULÓ
Magyarország–Fehéroroszország 30–22 (12–13)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 1500 néző, V: Arntsen, Röen (norvégok)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés