kesport.hu

Mi van vele? Király Sándor

32 évet húzott le NBI-es kispadon a női kosárlabda világában Magyarországon, és nevéhez köthető a legjobb eredmény Kecskeméten, ugyanis 4. helyen végeztek az élvonalban 1985-ben. Jelenleg a DVTK szakmai stábját erősíti az utánpótlásban, hamarosan nyugdíjba is mehetne, de még vannak kérői. Király Sándorral beszélgettünk.

Hogyan esett szerelembe a kosárlabdával?

– Mondhatnám azt is, hogy ez családi hagyomány, hiszen mindhárom nővérem kosárlabdázott. Én fociztam és lovagoltam legelőször, majd az úttörő kettőből felkerültem az egybe fociban, és hogy egy hasonlattal éljek, Albert Flóriánból Mátrai Sándor lett belőlem, és ez nem tetszett, így heten abbahagytuk a labdarúgást az akkori csapatból.  Vasvári Karcsi sógorom udvarolt már akkor a legidősebb testvéremnek, és pont akkor került vissza a TF-ről, és edzősködött. Ő vett rá bennünket végül, hogy próbáljuk ki magunkat a kosárlabda világában. Aztán végül csak én ragadtam meg, a többiek a kézilabda, röplabda felé vették az irányt. A Petőfi iskolában Novomeczki tanár úr volt a testnevelőnk, és vívó ember létére engedett bennünket a labdajátékokkal foglalkozni. Kézilabdában, fociban és kosárban bejutottunk az országos úttörő olimpia szolnoki döntőjébe, és akkor döntenünk kellett, hogy melyik sportágban szerepeljünk, végül utóbbira esett a választás. Ez utólag jó választásnak bizonyult, hiszen ezüstérmet szereztünk. Ez volt a kezdet, aztán Guóth Iván kezei alatt pallérozódtam, de aztán Iván bácsi elment Székesfehérvárra a Videotonhoz, és aztán jött Kégel Tamás. Nyolc öreg és öt fiatallal állt fel a keretünk akkor a KSC-ben az NBI-ben, és mi fiatalabbak nem nagyon jutottunk szóhoz, így 23 éves koromban abbahagytam a játékosi karrierem.

Eztán rögtön edzőnek állt, vagy hogyan alakult ez?

– Varga Ödön volt a KSC elnöke, és ő kért fel. A történet az volt konkrétan, hogy Adamik Ferenc tanár úr módszertani elnökhelyettes lett, és aztán úgy alakult, hogy választania kellett, hogy ezt a pozíciót tartja meg, vagy pedig edző lesz, ő pedig az előbbit választotta. Egyik napról a másikra kellett edzőt keríteni, így kerültem a képbe én. Akkor az NBII. ötödik helyén állt a női felnőtt csapat, ráadásul vesztes meccs volt mögöttük. Én nagyon nem akartam ezt a feladatot elvállalni, de aztán csak elvállaltam a noszogatás után az utolsó 10 mérkőzést, ami még volt a szezonból. Az első tréning viszont nem volt egyszerű, mert az egyik játékos 200 méter futás után közölte, hogy ő pedig nem csinálja tovább, nincs ehhez hozzászokva. Hozzá kell tenni, három bemelegítő kört akartam futtatni csak velük. Mondtam is akkor nekik, hogy jó, akkor ne csináljuk tovább, ha nem akarják a közös munkát. Az idősebbek aztán kiálltak az edzés mellett, és húzták magukkal a többieket is.  Szóval ilyen volt az első edzés, amit kezdő trénerként vezényeltem… Aztán az már történelem, hogy bejutottunk a Balatonfűzfőn rendezett osztályozóra. Mire leért az elnökünk, addigra már háromból három meccset nyertünk, és biztos volt, hogy feljutunk az NBI-be. Még ekkor sem akartam igazán edző lenni, de aztán nem vállalta senki a kecskeméti küldetést, hiszen rendkívül fiatal, zömében gimnazistákból álló csapat volt a miénk. Aztán az első élvonalbeli szezonunkban már decemberben biztossá vált, hogy nem lehetünk kiesők, a középmezőnyben végeztünk. Sokaknak persze ez nem tetszett, aztán egy általam idehozott játékost néztek ki a kispad élére. Ez rendkívül rosszul esett nekem, de aztán kiálltak mellettem a vezetők, és innentől, 1979/1980-tól tartom én magam kosárlabda edzőnek. Jövőre lesz ez 40 éve…

Nem csak Kecskeméten, máshol is sikereket ért el.

– 1988-ban Sopronba kerültem edzőnek, aztán jött kilenc év Diósgyőr, majd Szeged. Ott is visszavittem egy év alatt a B-csoportból az A-ba a Tisza-partiakat, előtte kilenc évig ez nem sikerült az elődeimnek. Szekszárdon is voltam edző, de 2002-ben váltás volt, és a kialakult helyzet miatt nem tudtam vállalni ott a további munkát. Hozzá kell tennem, hogy ott kerestem a legjobban, ugyanis ott tisztességesen kifizették minden bérem – mondta nevetve. – Mindig nehéz helyzetben lévő csapatoknál dolgoztam, és ott sikerült szép eredményt elérni. Azt mondják, én ehhez értek.  2004-től újra négy év jött újra Kecskeméten. Visszajutott a csapat az élvonalba egy év alatt.

Aztán a női kosárlabda után a férfiaknál vállalt szerepet. Minek volt ez betudható?

– Nagy bajba került a kecskeméti férfi kosárlabda az Univer kivonulásával, és Zombor Gábor polgármester keresett meg, hogy segítsek. Eleinte húzódzkodtam a feladattól, ám aztán Kégel Tamás unszolására csak igent mondtam.  Az alapokról kellett volna megint kezdenie a sportágnak, de az én közbenjárásom révén sikerült végül kiharcolni, hogy továbbra is élvonalban maradhasson a csapat. Aztán négy hónapnyi munka után kiderült számomra, hogy azzal a személlyel, akit én hoztam ide szakmai igazgatónak; ebben a felállásban nincs tovább közös jövőnk, de erről most többet nem szeretnék mondani, ez már a múlt.

2012-ben újra a Diósgyőr találta meg, ám már más feladatokkal. Mit kell erről tudnunk?

– Történelmet írtunk, megszereztük az első érmet. Nagyszerű dolog, hogy hat év alatt eljutottunk ide, de nagyon nagy büszkeséggel tölt el az is, hogy – egymás után harmadik alkalommal – mind a hat korosztályban bejutottunk az országos döntőbe. Rajtunk kívül csak egy klub mondhatja ezt el magáról. A Csata és a Vasas után mi vagyunk a legeredményesebb utánpótlás műhely, ami szintén nagyon örömteli, hiszen olyan műhelyeket előztünk meg, akik már jóval korábban kezdték meg működésüket.

Van egy olyan legenda, amelyben Önt a pesti kosárlabda sírásójának nevezik. Honnan ered ez?

– Engem vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon utálnak, köztes állapot nincs. A történet az, hogy a kecskeméti korszakomban, 1983-ban én voltam az első olyan edző, aki a fővárosból csábított játékost vidékre. Az MTK vezetése nem is értette először, mikor tárgyaltunk, hogy mi az, hogy nem ők vesznek tőlünk játékost, hanem fordítva. Aranyos sztori volt, a mai napig megmosolyogtat, ha visszaemlékezem rá. Aztán a többi vidéki együttes is szépen átvette a mintát, innen ered ez az elnevezés.

Milyen jövőbeli tervei vannak? Meddig szeretne a kosárlabda világában tevékenykedni?

– Diósgyőrben egészen a nyugdíjazásom dátumáig van szerződésem, 64 éves leszek jövőre nyáron. Hogy pontosan eztán mit fogok csinálni, azt még nem tudom, de már van ajánlatom, ami közelebb is lenne Kecskeméthez. Meglátjuk, mit hoz a jövő!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés