kesport.hu

Jelentős átalakulás várható a KLC keretében

A frissen feljutó kecskeméti együttes keretéből egyelőre távozók vannak, de a háttérben már zajlanak a tárgyalások az erősítésekről is.

Szabó Tibor csapata egyelőre jól megérdemelt pihenőjét tölti, de hamarosan megkezdi a keret a felkészülést, a háttérben pedig jelenleg is zajlanak a tárgyalások a kiszemeltekkel. Távozók már vannak, az érkezőkről bővebben konkrét megállapodás után tudunk beszámolni, a felkészülést már nagy eséllyel új arcokkal kiegészülve kezdheti a csapat.

„Jelenleg szabadságukat töltik a játékosok, de természetesen folyamatos tárgyalásban vagyunk a kiszemeltekkel, illetve a felkészülés során több játékost is megnézünk. Az már eldőlt, hogy Nagy Dániel, S. Juhász Tamás, Bozsik Máté és Toricska Rajmond távozik. Selyem Zsolt jelenleg Tiszakécskén edz, az ő sorsa egyelőre kérdéses, Zeljko Belecan viszont szinte biztosan nem nálunk folytatja, nagy eséllyel visszatér Tiszakécskére” – mondta Szabó Tibor a keret kapcsán a csapat honlapjának adott nyilatkozatában.

Eugene Salami helyzete komplikált, a nigériai támadónak szinte a teljes őszi szezont ki kellene hagynia, ugyanis az NBIII-ban már nem elég „futball magyarnak” lenni, külföldi állampolgár szerepeltetése esetén csak az alap TAO támogatást kapja meg egy sportszervezet a versenykiírás értelmében. A magyar állampolgárság megszerzése természetesen célja a hosszú évek óta Magyarországon élő, Kecskeméten családot alapító támadónak, a folyamatot már hónapokkal ezelőtt el is indították, de leghamarabb az őszi szezon végéhez közeledve tehet vizsgát.

A keret július 6-án (pénteken) találkozik először, a rövid rávezetés után szinte azonnal meccset is játszik a csapat, 11-én ugyanis Füzesgyarmaton lépnek pályára. A felkészülési program menet közben bővült, július 28-án a Dunaharasztit is fogadják.

A felkészülés eddig ismert programja:

07.11. (szerda): Füzesgyarmat (NBIII) – Kecskemét

07.18. (szerda): Kecskemét – Szolnok (NBIII)

07.22. (vasárnap): Cegléd (NBII) – Kecskemét

07.25. (szerda): Kecskemét – Dabas-Gyón (megye I.)

07.28. (szombat): Kecskemét – Dunaharaszti (NBIII)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés