kesport.hu

Augusztus utolsó napján rajtolhat a futsalbajnokság

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az előttünk álló szezon versenynaptárát, amiből kiderül, hogy az NBI és az NBII is augusztus 31-én, pénteken rajtol.

A 2018/19-es pontvadászatban egy hosszabb szünet lesz az első osztályban, szinte a teljes április kimarad a VB selejtező és a húsvét miatt. A második vonalban december közepétől van egy bő három hetes szünet. A szezon ezúttal is június közepéig tart, és a lebonyolítási rend megegyezik az ideivel, abban nem lesz változás. Viszont idénelőször elektronikusan kell nevezni, nincs szükség papír alapon a kérelmeket és a nullás igazolásokat beadni. Az IFA rendszerében való feltöltéssel kényelmesebbé és egyszerűbbé válik a nevezés.

Sok pletykát hallani, hogy esetleg van olyan alakulat, amelyik nem vállalja az indulást, vagy nem tudja teljesíteni a nevezési feltételeket. Amennyiben ez előfordul, a feltöltési szabályzatot kell figyelembe venni. Először az alacsonyabb osztályból a legjobb helyen végző, de fel nem jutott csapatot kell felkérni, és amennyiben ő nem vállalja, akkor az adott osztály legjobb kiesője a következő a sorban. Amennyiben ő sem akar indulni, akkor a második legjobb fel nem jutó alakulaté a lehetőség, majd a második legjobb kieső. Az NBII-es csapatoknál az alapszakasz és a rájátszás együtt számít, és a két csoportot százalékos arányban kell összevetni. Ezek fényében elsőre a Szigetszentmiklósé lenne az esély, majd a Ferencváros. Őket a Kincsem és a Bőny követi.

Amennyiben az NBII-ben valaki nem indulna, hasonló a feltöltési elv. A legjobb fel nem jutó alakulat a Bagó Gábor vezette Nagykanizsa, ők örülhetnének egy esetleges visszalépőnél. Ha ők valamiért nem élnének a lehetőséggel, akkor a Vác, mint legjobb kieső menekülhetne meg. A további sorrend Nyírbátor, majd Romhány lenne.

A Scoregoal Kecskeméti Futsal Club továbbra is az NB II-ben lesz érdekelt.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés