kesport.hu

Mindene a röplabda

Még csak tizenöt éves, mégis már egyszerre több csapatban és több korosztályban röplabdázik, az idén tavasszal imponáló éremgyűjteményre tett szert a különböző csapataival. Ő Szamler Roland, a kecskeméti utánpótlás egyik reménysége.

Az elmúlt hetekben milyen sikereket arattál?

– A diákolimpián szereztünk egy ezüstérmet a Bolyai gimnázium csapatával, amelynek az edzője Szabó Tamás tanár úr. Aztán az országos serdülődöntőn ezüstéremmel tért haza a Verebélyi Zsolt irányította csapat, az országos juniordöntőről bronzérmet hoztunk, az ifjúsági döntőt pedig, amelyet Kecskeméten rendeztek, megnyertük. Az utóbbi két csapat edzője Karagics Mátyás.

Vagyis több csapatban és több korosztályban is szerepeltél.

– Így van. A diákolimpián az iskolám csapatával vettem részt, a serdülő korosztályú országos döntőn az aktuális klubom, a KESI színeiben szerepeltem, a junior és az ifi ob-n pedig a HÉP-Kecskeméti RC csapataiba hívtak meg. Jómagam még serdülő korosztályú játékos vagyok – sőt, maradok még jövőre is –, éppen ezért nagy megtiszteltetés, hogy bekerültem az ifi- és a juniorcsapatba is.

Abból ítélve, hogy már tizenöt évesen ennyi érmet összehalmoztál, nyilván jó korán, akár már az óvodában elkezdted a röplabdát.

– Távolról sem. Már hatodikos voltam az általános iskolában, amikor év végén Szabó István tanár úr szólt, hogy szerinte röplabdáznom kellene. Addig érdekes módon még csak nem is labdás sportokkal foglalkoztam, az úszás és a karate volt a kedvencem. Szabó tanár úr tanácsát megfogadtam, elmentem néhány edzésre, és már rögtön az elején megtetszett, úgyhogy meg is ragadtam.

Tisztelettel emlegeted a volt edzőidet.

– Mindegyikükkel mindmáig kitűnő viszonyban vagyok, tudom, hogy mennyit köszönhetek nekik. Az általános iskolában Szabó István tanár úrnak és Nagy Péternek köszönhetem, hogy bevezettek a röplabdába. Azután egy évig Seremet Attila tanár úr keze alatt pallérozódtam, majd a Bolyaiban Szabó Tamás keze alá kerültem. A jelenlegi edzőim Verebélyi Zsolt, ő a serdülőben foglalkozik velem, illetve Karagics Mátyás, ő pedig az ifi- és a juniorcsapatban lett a mentorom.

Mi volt a legnagyobb élményed a máris tekintélyes pályafutásod során?

– Amikor 2016-ban, Seremet Attila vezetésével, a gyerekcsapattal eljutottunk Taiwanra, a világjátékokra. Az óriási élményt jelentett.

És az idei tavaszon mi volt a legemlékezetesebb?

– Aligha meglepő, ha azt mondom, hogy az ifi ob-n aratott győzelem. De ez nemcsak azért volt nagy élmény, mert aranyérmet szereztünk, hanem azért is, mert bár kiegészítő embernek hívtak, ennek ellenére nagyszerű érzés volt, hogy én is képes voltam beletenni a csapatmunkába a magamét, én is tevőlegesen ki tudtam venni a részt a sikerből.

Melyik volt a legnagyobb meccsetek? A döntő?

– Nem, azt viszonylag simán hoztuk. Az elődöntő volt az, ami egy káprázatos csatát hozott, azon 3:2 arányban vertük a Kaposvárt, egy olyan mérkőzésen, amire még az ínyencek is csak csettinthettek.

Milyen életformát kíván ez a sok siker? Mennyi időt töltesz a röplabdával?

– Az idén heti öt edzésem volt, hétfőtől péntekig, és – az országos döntőket megelőző három-négy hetet leszámítva – minden hétvégén meccseltem. Tehát a szabad időm nagy része rámegy, de nem bánom, szeretem, azért csinálom.

Mik a céljaid a röplabdával, vannak-e álmaid?

– Szeretném csinálni, ameddig csak van hozzá kedvem. Tehát jelen állás szerint jó sokáig. Szeretnék minél több jó eredményt elérni. Célt konkrétan nem jelöltem ki, de rendszeresen járok NB I.-es röplabdameccsekre, és nem tagadom, nemegyszer el szoktam képzelni magam, hogy én megyek hátra nyitni, miközben tombol a lelátó.

Ki az ellenfél az elképzelt meccseken, ha van?

– Amikor lelki szemeimmel NB I.-es felnőttférfi-mérkőzésen látom magam a pályán, olyankor a Kaposvár ellen ballagok hátra nyitni, a kecskeméti csapat mezében.

(BAON.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés