kesport.hu

Első edzőmeccsén döntetlent ért el a KTE Akadémia U15-ös csapata

Lóczi Péter csapata a héten kezdte meg a felkészülést a hosszúra nyúló, osztályozóval véget érő év után. Pénteken máris edzőmeccset játszott a KTE LA U15, ellenfelük a Békéscsaba volt. Több új játékos is most mutatkozott be kecskeméti színekben, így egyelőre még az összecsiszolódás időszaka zajlik.

Lóczi Péter: Jól kezdtük a meccset, több helyzetet is kidolgoztunk, uraltuk az első félidőt. Fordulás után feljavult az ellenfél, így reális a döntetlen. Sok új játékos érkezett, idő kell még, hogy összeszokjanak a gyerekek.

U15: KTE LA U15 – Békéscsaba 1-1

KTE: Gyapjas – Győri, Szél, Heidrich, Szamosi – Lisku – Szalai, Kovács Á., Gyarmati, Molnár – Goretich.

Csere: Adelhardt, Horváth, Török, Bogdán, Gyulassy, Zábráczki

Az U15-ös korosztály legközelebb augusztus 3-án lép pályára, ellenfelük az Újpest lesz hazai környezetben 10:00-kor.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés