kesport.hu

Döntetlennel kezdett a KTE az NB3-ban

A nagy hőség is rányomta a bélyegét a találkozóra, amely végül 1-1-el zárult.

Nem kezdtük jól a mérkőzést, ugyanis a bátran pályára lépő taksonyiak a 9. percben büntetőhöz jutottak. Farkas birkózott Namquitával, majd becsúszása után tizenegyest adott a játékvezető, amit Farkas Ádám be is lőtt (0-1). A nagy meleg azért érezhetően rányomta a bélyegét a meccsre, Farkas átlövésére Szabó tudott válaszolni, majd egy rosszul hazafejelt labda után Namquita lőtt az oldalhálóba közelről. A 20. percben közel jártunk az egyenlítéshez, Farkas csúsztatott meg egy szabadrúgást, ami a lécről vágódott le. Az ivószünet után némi mezőnyfölényt alakítottunk ki, de hiába tudtuk megbontani többször is a hazaiak baloldalát Selyem révén, az utolsó megoldások és passzok nem sikerültek. A hajrában már helyzeteink is adódtak, ám Selyem megpattanó lövése fölé szállt, majd Bagó közeli próbálkozását védte Ivancsics.

A második félidőben érezhetően egy célja volt a Taksonynak, szerették volna valahogy megőrizni előnyüket, visszaálltak saját térfelükre. A betömörülő védelem ellen derekasan brusztoltunk, de kevés lehetőség adódott, legközelebb Balog csúsztatása járt a kapuhoz. A hajrában jöttek a cserék is, Selyem tekerése kevéssel szállt el a hosszú felső mellett, végül aztán egy pontrúgás után csak jött a megérdemelt egyenlítésünk. Nádudvari tekerte középre a szögletet, amit Vladul bólintott a kapuba (1-1). A hajrában mindkét csapat előtt adódott sansz a győztes gólra, de az eredmény már nem változott.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Kecskeméti TE – Taksony SE 1-1 (0-1)

NBIII. Közép csoport, 1. forduló

KTE: Mészáros – Bagó, Urbán, Farkas, Zámbori – Szabó D. (Vladul 77.) – Selyem, Markó (Maczelka 85.), Nádudvari, Takács (Zámbó 64.) – Balog.

Taksony: Ivancsics – Hesz, Bene (Szalay 77.), Farkas Á., Namquita, Szemán, Patály, Meiszter, Pfister, Szmola (Szilágyi 64.), Győri (Sárossy 81.).

Gól: Vladul (86.) ill. Farkas (9. – büntető)

Szabó Tibor (KTE): Ez egy mentett pont volt, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy nagy fölényben játszottunk a meccsen, ha az első félidő végén, vagy a második elején sikerült volna egyenlíteni, akkor talán összejött volna a fordítás, így örülhetünk az egy pontnak is. A hajtásért jár a gratuláció, de ez az alap, minőségben ennél több kell a jövőben. Nem vagyunk azért elégedetlenek, jobb egy ponttal kezdeni, mint rögtön vereséggel. Készülünk a Dabas ellen is, az egy teljesen már felfogású csapat lesz, de ahogy mondtam is, az NBIII-ban már minden meccs nehéz. Örülünk annak, hogy a szurkolók is így mellénk álltak, köszönjük a biztatást! Az akarással nem is volt gond a játékosok részéről, sajnos a győzelem elmaradt, de arra kérjük őket, hogy a jövőben is így támogassanak minket!

Szabados Tamás (Taksony): Összességében azért fájó a végén kapott gól, mert pontrúgásból született, ami nekem a vesszőparipám. Ha minden ember csak megy a sajátjával, akkor kigurul a túloldalon bedobásra, ezért dühítő. Ettől függetlenül jó iramú meccset játszottunk a hazaiakkal, ahogy azt korábban mondtam, két ellentétes stílusú csapat találkozott, ez tisztán látszódott. A hazaiak nagyon jól birtokolták a labdát, jól csinálták az alakzatváltásokat, viszont 100 százalékos helyzetünk nekünk volt több. Csalódott vagyok, de Kecskeméten pontot szerezni mindenképpen fegyvertény, erre építenünk kell.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés