kesport.hu

Nagy tervei vannak Szűcs Kristófnak

Mint arról korábban beszámoltunk, Szűcs Kristóf az Amerikai Egyesült Államokban is szép sikereket ér el: júliusban az ottani nemzeti bajnokságban állhatott a dobogó csúcsára a barna övesek között. 


A kecskeméti nevelésű jiu-jitsus most egy rövid ideig Európában tartózkodik. Megkeresésünkre mesélt jelenlegi, és jövőbeli terveiről.


Hogyan érzed magad az USA-ban? Milyen az ottani életed?

– Jelenleg minden időmet a sportnak szentelem. Mondhatni az egyik legjobb jiu-jitsus csapatnál vagyok, a Gracie Barra Northridge nevű klubbnál készülök. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy megélek abból amit szeretek, de nem olyan egyszerű a kinti életet finanszírozni. Pénzdíjas versenyekből, gyerekek edzéstartásból, illetve némi szponzori támogatásból tudom megoldani a mindennapokat Los Angelesben. Támogatókat folyamatosan keresek akik kiveszik részüket az utazásokból. Ugyan a Tatami Centrum neveltje vagyok, de már az MTK színeiben versenyzek Magyarországon. Ők, illetve Kecskemét Megyei Jogú Városa is kiveszi a részét a támogatásomból, de persze ez csak egy része a teljes képnek. Több helyről vannak tehát forrásaim, így tudom megoldani az amerikai életet. Amíg itthon vagyok, az is eltökélt szándékom, hogy újabb mecénásokat kutassak fel, minden segítségnek nagyon örülök. 


Sokat tanultál az ott eltöltött idő alatt?

– Természetesen, kiváló edzők kezei alatt sikerült készülnöm. A csapat vezetőedzője, Romulo Barral ötszörös fekete öves világbajnok, tőle nagyon sokat tanultam, azt érzem jó kezekben vagyok és folyamatosan fejlődök. Bízom benne, amikor sikerül feljutnom a fekete övesek közé, akkor belőlem is világbajnokot farag majd. 


A nyáron az Amerikai Nemzeti Bajnokságban a barna övesek között aranyérmet szereztél. Nehéz volt a csúcsra érni?

– Ezt a címet már tavaly is szerettem volna magaménak tudni, akkor nem jött össze, úgyhogy az idei év legnagyobb sikere ez számomra. Minden meccsemet kopogtatással nyertem, tehát feladással, ez külön örvendetes volt. 


Hogyan telik a nyár Magyarországon számodra?

-A család és a barátok miatt vagyok itthon elsősorban, próbálok sok időt tölteni velük, hiszen ritkán találkozunk az utóbbi időben. Kecskeméten a Star Gymben edzek, de judos és birkózó barátaimmal is edzek elvétve. Berkes Laci bácsival is találkozom a napokban, neki nagyon sokat köszönhetek, ő szerettette meg velem a harcművészeteket. Tartok pár szemináriumot itthon és Európa szerte, ezek nagy erőt adnak, hiszen felemelő érzés a tudást átadni, illetve azt az energiát, szeretetet átélni, amit kapok a tanulni vágyó versenyzőktől.


Mik a céljaid a közeljövőben?

– Idén a legfőbb versenyem decemberben az IBJJF No-Gi világbajnokság lesz, amelynek Los Angeles ad otthont. Ha azt sikerül megnyernem, akkor jó eséllyel léphetek tovább a fekete övesek közé. Most ez a cél lebeg a szemem előtt, erre összpontosítom minden energiámat. Ezúttal szeretnék egy súlycsoporttal lentebb menni, a 88 kg-osok mezőnyébe, úgy érzem ez a súlycsoport is feküdne nekem. A vébé után 2019-ben újra kezdődik a kvalifikáció a következő Világjátékokra, onnantól az lesz a prioritás, hogy ismét biztosítsam helyem.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés