kesport.hu

A vártnál könnyebben nyert az SC Hírös-Ép

Fél tucat gólt szereztek a hírös városiak.

Mintegy 200 néző előtt futottak ki a csapatok a gyepre a Műkertvárosi Sportcentrum centerpályáján. Előzetesen nagy csatára és szoros mérkőzésre volt kilátás, és a hazaiak nem is sokáig tétlenkedtek, hiszen nem telt el 120 másodperc, mire Stein révén megszerezték a vezetést. Továbbra is Visinkáék voltak a kezdeményezőbbek és kreatívabbak, fél óra játék után Lantos pedig megduplázta az előnyt. Nem fenyegette különösebb veszély a hazai vezetést, de amikor az 51. minutumban Horváth is betalált, a vendég alpáriak megrogytak, és úgy tűnt, hogy a hitüket is elvesztették. A maradék 40 perc még tartogatott három szép kecskeméti találatot, így végül fél tucatig jutott el az SC Hírös-Ép. Kovrig Ákos vezetőedző a mérkőzés után elmondta, hogy örül a mutatott játéknak, az eredményes helyzetkihasználásnak, és hogy mindhárom csatára be tudott találni. Folytatás jövő hét szombaton, Kiskunfélegyházán, a Vasutas SK vendégeként.

SC Hírös-Ép – Tiszaalpár SE 6-0 (2-0)

SC Hírös-Ép: Borbély – Visinka, Kovrig (Csordás 46.), Dócs, Stein (Varga 61.), Horváth T. (Horváth V. 85), Laczkó (Botos 67.), Lantos, Ronkó, Molnár (Sallai 78.), Torbavecz
Vezetőedző: Kovrig Ákos

Tiszaalpári SE: Verebélyi – Nagy, Csertő B., Csertő G. (Dobos 66.), Nagy-Gál (Palásti 46.), Surány, Borsi (Patai 74.), Pásztor, Török (Németh 82.), Gaál (Bíró 92.), Fábián,

gsz: Stein (2.), Lantos (33., 85.), Horváth (51.), Ronkó (61.), Csordás (73.)
sárga lap: Surányi (26.), Dobos (91.)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés