kesport.hu

Csapat- és mezbemutatót tartott a KTE-Duna Aszfalt

Szerda este egy rendhagyó csapat- és mezbemutatót tartottak a kecskeméti férfi kosarasok. Az eseménynek a nyáron új fénytechnikával felszerelt Messzi István Sportcsarnok adott otthont.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Kezdéseként megcsodálhatták a kilátogatók a csarnok igencsak különleges fényrendszerét egy látványos fényshow során, amelyben fiatal színészek működtek közre.

Ezt követően füstgépek és látványos fények kíséretében a játékosok bemutatása következett. Először a világbajnoki selejtezőire Kecskeméten készülő magyar férfi kosárlabda válogatott vonult a parkettre. A csapat holnap utazik Hollandiába, ahol pénteken lép pályára, majd jövő hét hétfőn az olaszokat fogadja.

A válogatott kerete:
Ruják András, Keller Ákos, Juhos Levente, Vojvoda Dávid, Kovács Péter, Benke Szilárd, Takács Milán, Golomán György, Horti Bálint, Lukács Norbert, Perl Zoltán, Filipovity Márkó, Eilingsfeld János, Govens Darrin, Molnár Márton, Wittmann Krisztián, Karahodzic Kemal
Szövetségi kapitány: Ivkovic Stojan

Magyarországot képviselő válogatottunk után a KTE-Duna Aszfalt csapatának bemutatása következett.

Elsőként a fiatalokat szólították a pályára.
Az U20, és az új, NB1/B-ben induló együttes fiatal tagjai:
Veszelszki Ede, Vizi Zalán, Blaskovits Balázs, Bende László, Szabó Patrik, Popa Erik, Nikola Vukcevic, Huszka Dániel, Lukács Döme, Plézer Gábor, Gonda Zsombor, Velkey József, Kálmán Bence
Edző: Váradi Kornél

Végezetül, de nem utolsó sorban a felnőtt csapat tagjai vonulhattak be.

A KTE-Duna Aszfalt kerete a 2018-19-es bajnoki évadban:
Wittmann Krisztián csapatkapitány, Juan’Ya Green, Molnár Márton, Marko Derasimovic, Milos Dimic, Karahodzic Kemal, Molnár Dániel, Mészáros Máté, Rastko Dramicanin, Kucsera Dániel, Fülöp Bence, Orgona Gergő
Edző: Forray Gábor

A program zárásaként a fő eseményhez, a KTE új mezének bemutatásához ért az este. A különleges, egyedi tervezésű mezek feltárása előtt azonban a kecskeméti kosárlabdázás 3 emlékezetes és legendás pillanatára emlékeztek.

Előbb egy nagyon régi, de annál értékesebb dressz érkezett a pálya közepére, méghozzá az 1964-ben a kecskeméti férfi kosárlabda történetének először első osztályba feljutó csapatának, a Kecskeméti Petőfinek a kék-fehér csíkos meze.

Ezt követte a kecskeméti kosárlabda legnagyobb kupasikerére való emlékezés, a 2006-ban Magyar Kupát nyert csapat piros mezének segítségével.

A sort a 2015-ben Magyar Kupa- és bajnoki ezüstérmes csapat szerelése zárta.

Elérkezett tehát a várva várt pillanat. A Petőfi Sándor Általános Iskola növendékeinek gyors divatbemutatójának keretein belül a nézők elé érkeztek a KTE új mezei.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés