kesport.hu

Újabb erőpróba előtt a Scoregoal

A kecskeméti futsalosok hétfőn a Kazincbarcika otthonában folytatják a bajnokságot.

Két forduló után 4 ponttal a 4. helyen áll a férfi futsal NBII. keleti-csoportjában a Scoregoal Kecskeméti Futsal Club. Veretlenségüket a masszív Kazincbarcikai Ördögök otthonában folytathatják. Jó hír a drukkereknek, hogy több maródi is felépült. Marozsi már Újpesten is játszhatott, Marsa pedig Kazincbarcikán léphet pályára először a szezonban.

Marozsi Gábor győzelemre számít a hétfő esti találkozón:

– Szerencsére a sérülésem már a múlté, a gyulladás megszűnt – mondta Marozsi érdeklődésünkre. – Úgy gondolom, hogy jól kaptuk el a bajnoki rajtot, és az átigazolási időszakban is kiválóan dolgozott a szakmai stáb. A három szegedi érkező jelentős erősítés a csapat számára. Ami a Kazincbarcika elleni meccset illeti, egyértelmű, hogy szeretnénk folytatni veretlenségünket. Személy szerint győzelemre számítok, ám nem becsülhetjük le ellenfelünket, hiszen masszív gárda hírében állnak.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés