kesport.hu

A DEAC-ot fogadja a KTE-Piroska Szörp pénteken a Rákócziban

Pénteken újra hazai pályán waxol a KTE-Piroska Szörp férfi kézilabdacsapata. A 3. fordulóban Ocsovai Zsolt tanítványai a Debrecen gárdáját fogadják, ezúttal rendhagyó helyszínen, hiszen a Messzi István Sportcsarnok helyett – ahol ebben az időpontban rendezvényt bonyolítanak – a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sportcsarnokában csapnak össze a csapatok, 19.00 órakor.

Nehéz sorsolást kapott a Kecskemét, hiszen az első két fordulóban két bajnokaspiránssal mérkőzött, előbb az Orosházával, majd a PLER-Budapesttel, és a hírös városiak mindkétszer pont nélkül maradtak. Pénteken azonban megkezdhetik a bajnoki egységek szorgalmas gyűjtését.

Igazán remek játékerőt képvisel a DEAC, hiszen a hajdúságiak előbb otthonában mattolták a Nyíregyházát, majd az Algyőt fogadták Debrecenben és nagyszerű mérkőzésen csupán egy góllal kaptak ki a vendégektől.

Ocsovai Zsolt, a KTE-Piroska Szörp vezetőedzője biztos abban, hogy győzelemmel örvendeztetik meg a hazai közönséget: – Túl vagyunk két “nagyvadon”, sajnos a második mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Most azonban itt a lehetőség, hogy elinduljunk felfelé. A srácok nagyon fogadkoznak, úgyhogy pénteken számunkra csak a győzelem elfogadható! Bízom a diadalban és abban, hogy megkezdjük stabil menetelésünket a kitűzött céljaink felé.

KTE-Piroska Szörp vs DEAC NK KFT
NB1/B Keleti-csoport, 3. forduló

Időpont: 2018. szeptember 28., péntek 19.00 óra

Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sportcsarnoka

Hozzászólások

  1. Pingback: Kesport – Bács-Kiskun megye Online

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés