kesport.hu

Bravúros KTE-pontszerzés

Nem akármilyen mérkőzést játszott vasárnap a Kecskeméti TE a listavezető Szeged-Grosics Akadémiával. A vezetést korán megszereztük, majd a vendégek két góllal is vezettek, végül mégis visszakapaszkodtunk.

Szabó Tibornak két hiányzója is volt, Nádudvari Alex és Rozsi Dominik betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, a kezdőbe végül bekerült Tóth Roland és Vladul Stefan is, míg Kitl Zoltán közel egy év kihagyás után ülhetett újra a padon.

A meccset nagyon jól kezdtük, alig pár perc elteltével Zámbó került a tizenhatoson belülre, majd Vladul elé tette a labdát, aki közelről nem is hibázott (1-0). Nem sokáig örülhettünk azonban, mert egy szöglet utáni kavarodásból rögtön egyenlítettek a vendégek, Germán kísérletét már a vonalon túlról tudta csak kivágni Bagó (1-1). A folytatásban inkább a vendégek domináltak, meddő labdabirtoklási fölényt alakítottak ki, többször is jutottak el a kapunkig. Főleg Máté élt nagyon, akit nehezen tudtunk tartani, negyedóra elteltével azonban még kapu fölé lőtt fordulásból. A pontrúgásokat nagyon jól használta ki a Szeged-Grosics, Farkas Márk fejesénél szerencsénk is volt, de ezt követően Szabó távoli lövése, illetve Tóth fejese akár minket is előnyhöz juttatott volna, ha nincs Aleksic. A sors fintora, hogy éppen ezt követően kaptunk gólt, egy hosszan előre vágott labdával jutottak el a kapunkig a szegediek, Máté aztán jól is robbant be a beadásra (1-2). Sajnos gyorsan jött az újabb kapott gól, Máté ugrott ki igen lesgyanús helyzetben, majd ballal ki is lőtte a hosszút (1-3).

Fordulás után megváltozott a játék képe, a vendégek visszább húzták védekezésüket, a biztos vezetés tudatában a kontrákban bíztak. Ettől függetlenül növelhették volna előnyüket, egy pontrúgás után Moga közeli lövését tolta ki Mészáros, majd az üres kaput nem tudták bevenni öt méterről. Selyem beállása egyből gólt eredményezhetett volna, erőszakosan elhozta a labdát, majd az alapvonaltól adott középre, beadását Tóth be is vágta, de a partjelző kint látta a labdát, így nem adták meg a gólt. Benne volt a gól ezután is a levegőben, több távoli lövéssel is próbálkoztunk, rendre odaértünk a szegedi kapu elé, de mindig egy pici plusz hiányzott ahhoz, hogy zárkózzunk. A 77. percben a vendégek egy hasonló okokból érvénytelenített gólt lőttek, az utolsó tíz percben aztán már rólunk szólt a hajrá. A 82. percben Balog kapott jó labdát Zámbótól, okosan el is lőtte a labdát a hosszúba (2-3). A Szeged-Grosics így is eldönthette volna egy ellentámadásból a meccset, de Bagó óriásit mentett a gólvonalon. A nagy küzdésnek meglett az eredménye, a hosszabbításban Balogot rántották le a tizenhatoson belül, Szabó Dávid pedig ellentmondást nem tűrően vágta be a tizenegyest, így az egyik pontot itthon tartottuk ezzel a feltámadással (3-3).

Kecskeméti TE – Szeged-Grosics Akadémia 3-3 (1-3)

NBIII. közép csoport, 8. forduló

KTE: Mészáros – Bagó, Urbán, Farkas, Zámbori – Tóth R. (Takács 75.), Zámbó, Markó (Nemesvári 75.), Szabó D. – Balog, Vladul (Selyem 54.).

Szeged-Grosics: Aleksic – Achim, Moga, Tóth G., Farkas M. – Oláh, Germán, Coroian, Pászka – Cigan, Máté (Molnár 77.).

Gól: Vladul (3.), Balog (82.), Szabó D. (92. – büntető) ill. Germán (5.), Máté (30., 34.)

Sárga lap: Bagó, Szabó D. ill. Oláh.

Szabó Tibor (KTE): Nagyon nehéz és furcsa meccs volt. A vendégek példát mutattak abból, hogy milyen kíméletlenül kihasználják a helyezeteket és a pontrúgásokat. Ebben nekünk mindenképpen fejlődnünk kell, hogy ezeket le tudjuk védekezni. A mutatott játék a két félidőben, kiváltképp a másodikban nagyon jó volt. A támadószellem úgy hiszen meghozta gyümölcsét. Nem szokásom a játékvezetővel foglalkozni, de szerintem oda-vissza tévedett, talán ezért is lett ez a meccs döntetlen.

Popovits Pál (Szeged-Grosics): Nehezen kezdtük a meccset, de nagyon jól feljött ebből a csapatom. Úgy érzem, hogyha a helyzeteket jobban kihasználjuk, nagyobb is lehetett volna a különbség, de a futball mindig büntet, ellenfelünk az utolsó tíz percben egyenlített. A büntetőről játékosom azt mondta, hogy nem volt az, de az ellenfél kapujánál is történtek olyan szituációk, amiket nem fújtak le.

 

Hozzászólások

  1. Pingback: A KTE – Szeged-Grosics Akadémia mérkőzés képekben – kesport.hu

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés