kesport.hu

SPAR Budapest maraton: Boronkay Péter a FODISZ futamán

A SPAR Budapest maratonokon nem csak a futás, a kilométerek, a percek, a verseny áll a középpontban, a szervezők ugyanolyan fontosnak tartják, kiemelten kezelik fesztivál köré szerveződő jótékonysági rendezvényeket, hiszen fontosnak tartják, hogy a fogyatékkal élők is ugyanolyan részesei lehessenek egy ilyen nagyszabású sportrendezvénynek, mint ép társaik.

Évről-évre élsportolók állnak a jótékonysági futamok élére, pontosabban a fogyatékkal élő versenyzők mögé, jelenlétükkel, szerepvállalásukkal felhívják a figyelmet arra, hogy a sport mindenkié, még akkor is, ha sokak számára nem olyan egyszerűen elérhető a mozgás örömre.

Idén 500 fogyatékkal élő résztvevő élheti át a maratoni fesztivál hangulatát, válhat egy valódi futóverseny részesévé. A Suhanj! Alapítvány sportolója Lukoviczki Réka, aki Robotlány néven került a köztudatba négy esztendővel ezelőtt egy autóbalesetben veszítette el bal lábát combközéptől, s azóta él benne a vágy, hogy futóversenyen indulhasson. Most a 33. SPAR Maraton Fesztivál FODISZ esélyegyenlőségi futamán új, futásra fejlesztett „lábával” ő is ott lesz az 500 méter rajtjánál, vidám-keserves útjáról a https://robotlany.blog.hu/-n lehet olvasni. Réka nem mellesleg az egyik arca lett az esélyegyenlőségnek, s remekül fogalmazza meg a fogyatékkal élők problémáit. A FODISZ futamához idén a „A szív bajnokai” Alapítvány szívbeteg kisgyermekei és azok családtagjai is csatlakoznak, s ahogyan korábban is, élsportolók egész sora fogja meg a kicsik kezét, s gyalogol el velük a célig. A kajak-kenu sportból idén is az alapítvánnyal tart a háromszoros olimpiai ezüstérmes kajakos, Szabó Szilvia, de ott lesz Havasi Levente Gergely, Csontos Zsolt Márk, és az olimpiai ezüstérmes, Kulifai Tamás is.

A FODISZ Esélyegyenlőségi futamon parasportolóink is rajthoz állnak majd: Lengyel Zsófia látássérült parasportoló, Boronkay Péter, kétszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok magyar paratriatlonista és Suba Róbert paralimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok magyar kajakozó is ott lesz majd a rajtnál. A futamon a Suhanj! Alapítvány, a Mozgásjavító DSE, a Pető Intézet és a Pető DSE, a Csalogány DSE, a TRAPPANCS Egyesület és a LÁSS Egyesület fiataljai, valamint az ország minden tájáról számos köznevelési intézmény csapata vesz részt.

A kétnapos futófesztiválon további 174 fogyatékkal élő indul egyedül, vagy segítőjével különböző hosszabb távokon, számukra a Budapest Sportiroda ingyenes nevezést biztosít.

(nemzetisport.hu)

Hozzászólások

  1. Pingback: Kecskeméti Hírek – Bács-Kiskun megye Online

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés