kesport.hu

Kézilabda: megyei meccsdömping a hétvégén

A hölgyek múlt heti szünete után most hétvégén teljes fordulót rendeznek: minden osztályban mindkét nem képviselői pályára lépnek a kézilabda bajnokságokban.

Az NB I/B-ben érdekelt Mizse KC három forduló után ötvenszázalékos mérleggel áll. Hazai pályán a mindig veszélyes Algyőt fogadják. A Kecskeméti TE rajtja kifejezetten rosszul sikerült, hiszen eddig nem jött össze a pontszerzés. Ezen szombaton Ózdon javíthatnak, a feladat azonban korántsem könnyű. A Kecskeméti NKSE vasárnap régi riválisa, a Szeged KKSE otthonában lép pályára a női NB I/B harmadik fordulójában. A KNKSE dolgát nehezíti, hogy edzőjük eltiltás miatt nem ülhet a kispadra.

A férfi NB II-ben – szinte már szokásosnak mondható – megyei rangadót rendeznek szombaton. A dél-nyugati csoportban a Kiskunhalas a Kalocsát fogadja. Bár az előjelek a vendégek győzelmét jelzik, egy megyei derbi mindig háromesélyes. A csoport másik két megyei résztvevője idegenbe látogat és egyikük mérkőzése sem lesz sétagalopp. A Kiskőrös a Hőgyésszel, míg a Baja a Mecseknádasddal küzd meg a bajnoki pontokért. A déli csoportba sorolt Kiskunfélegyháza szombaton, a KIKI SKFT vasárnap játszik hazai pályán. Előbbi az újonc Tempo KSE-t, utóbbi a Dunaharasztit fogadja. Nehéz túra vár a dél-keleti csoportban a Kiskunmajsára: az idén ismét magára találó Köröstarcsa vendégei lesznek. A nők mezőnyében az elmúlt fordulóban bravúrgyőzelmet arató Bácsalmás most Mezőtúron lép pályára.

A megyei férfi bajnokság rangadóján a Bácsalmás a Tiszakécskét fogadja szombaton délután. Ismét Kecskemétre utazik a Soltvadkert, míg a Tiszaalpár a Csávolyt látja vendégül, a Félegyházi KSC pedig a Kecellel mérkőzik meg. A női bajnokságban a Kalocsa- Soltvadkert meccs ígérkezik rangadónak vasárnap késő délelőtt, a további mérkőzéseken a Kiskőrös a Tiszakécskét, a Nemesnádudvar a Mizse KC-t, míg a Kiskunmajsa a Miklós KC-t fogadja.

Részletes műsor:

NB I/B férfi felnőtt-Kelet

Mizse KC – ContiTech FKSE-Algyő
2018.10.06 – szombat 18:00, Lajosmizse, Polyák Imre Sportcsarnok
vezeti: Bába, Horváth

Ózdi Kézilabda Club – Kecskeméti TE-Piroska szörp
2018.10.06 – szombat 18:00, Ózd, Marosi István Városi Sportcsarnok
vezeti: Rontó, Szanyi

NB I/B női felnőtt-Kelet

PC Trade Szeged KKSE – Kecskeméti NKSE
2018.10.07 – vasárnap 17:00, Szeged, Városi stadion
vezeti: Barna, Kovács

NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat

Kiskunhalas UKSC – Kalocsai Kézilabda Club
2018.10.06 – szombat 17:00, Kiskunhalas, Bibó István Gimnázium sportcsarnok
vezeti: Horváth, Simó

Hőgyészi SC – Kiskőrösi KS Kft
2018.10.06 – szombat 18:00, Tamási, Vályi P. SzKI
vezeti: Ágnecz, Sipos

Dél Takarék Mecseknádasd – Bajai KSE
2018.10.07 – vasárnap 16:00, Mecseknádasd, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kovacsik, Polgár

NB II férfi felnőtt-Dél

Kiskunfélegyházi HTK – Tempo KSE
2018.10.06 – szombat 17:00, Kiskunfélegyháza, KÉSZ ARÉNA sportcsarnok
vezeti: Major, Szűcs

KIKI SKFT – Dunaharaszti MTK
2018.10.07 – vasárnap 16:00, Izsák, Táncsics Mihály Általános Iskola Sportcsarnok
vezeti: Molnár, Szenteszki

NB II férfi felnőtt-Dél-kelet

Köröstarcsai KSK – Kiskunmajsai KC
2018.10.06 – szombat 18:00, Mezőberény, Iskola sportcsarnok
vezeti: Tóth, Tóth

NB II női felnőtt-Dél-kelet

Mezőtúri AFC – Syngenta – Bácsalmási PVSE
2018.10.06 – szombat 14:00, Mezőtúr, Városi Sportcsarnok
vezti: Barta, Kovács

Bács-Kiskun megyei férfi

Bácsalmási PVSE – Balogh Tészta TVSE
2018.10.06 – szombat 16:00, Kelebia, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kiss, Mazzag

Tiszaalpári SE – D-V SE Csávoly
2018.10.06 – szombat 18:00, Tiszakécske, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kapás, Szarvas

Félegyházi KSC – Kecel KC
2018.10.07 – vasárnap 16:00, Kiskunfélegyháza, Constantinum Sportcentrum
vezeti: Fogl, Tomkovics

Euroscale Kecskemét I. – STE-BS PLASTIC
2018.10.07 – vasárnap 17:00, Kecskemét, Lánchíd utcai sportcsarnok
vezeti: Horváth, Simó

Bács-Kiskun megyei női

Kiskőrösi NKSZSE – Balogh Tészta TVSE
2018.10.06 – szombat 18:00, Kiskőrös, Városi Sportcsarnok
vezeti: Nagy, Szekeres

Kalocsai KC – STE-BS PLASTIC
2018.10.07 – vasárnap 11:00, Kalocsa, Városi Sportcsarnok
vezeti: Nagy, Szekeres

Nemesnádudvari NKSZE – Mizse KC
2018.10.07 – vasárnap 16:00, Hajós, Sportcsarnok
vezeti: Dravecz, Papp

Kiskunmajsai KC – Miklós KC
2018.10.07 – vasárnap 17:00, Kiskunmajsa, Városi Sportcsarnok
vezeti: Fink, Ubornyák

(bacshandball.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés