kesport.hu

A szünet után hengerelt a KTE-Duna Aszfalt

Az első félidőben Borisov parádézott, a végén Djeraszimovics – számolt be róla a bb1.hu.

A KTE-DEAC mérkőzés kuriózuma volt, hogy Csabai-Kaskötő Brigitta személyében női játékvezető is volt az élvonalban. Borisov ihletett formában játszott ma is, jórészt a vendégek uralták az első negyedet, igyekeztek gyors játékkal diktálni a tempót. Igaz, Dramicsanin és Wittmann vezérletével a KTE sem nagyon maradt le. Green büntetőivel a kosárgazdag első negyed 52 pontot hozott, amely után 26-26 volt az állás.

Karahodzsics közelijével hosszú idő után ismét a hazaiak vezettek, de nem sokáig, mert a kontrából Borisov hatodik lepattanóját és tizenharmadik pontjait szerezte meg. A 12. percben, 30-33-nál időt kért Forray Gábor, mert a nagy rohanás egyre kevésbé ízlett csapatának. Nagyon szellős volt a lila-fehérek védekezése, a DEAC (leginkább Borisov) könnyedén szerezte a pontokat. 39-46-nál újra hazai időkérés következett. A végére megint lángra kapott a KTE, de a slusszpoén mégis a debrecenieké volt, Manigat közel félpályás, dudaszós triplájával 48-53-as vendég vezetéssel mentek öltözőbe a csapatok.

Az első néhány támadását mindkét csapat elkapkodta a szünet után. Három perc után fordult a kocka, Green ziccerével újra a KTE járt előbbre (56-55). Dramicsanin ziccere után pedig már Berényi Sándor sem tétlenkedett, és időt kért. Jól tette, rövid időn belül meg tudott újulni csapata. Tele volt fordulatokkal a harmadik negyed, 70-67-nél megint vendég timeout következett. Dramicsanin hármasa még belefért, így a KTE ledolgozta félidei öt pontos hátrányát, és hat pontos előnyről várhatta a záró felvonást.

Djeraszimovics megcsúszott, de így is beverte a középtávolit. Egymás után kétszer is, szinte ugyanonnan (77-67), miközben a DEAC tanácstanul kapkodott. A KTE szerb bedobója „átaludta” az első félidőt, a végére viszont „megvadult”, vállára vette a csapatát, és amikor nagyon kellett, fontos pontjaival leszakította a vendégeket. Állandósult a kétszámjegyű különbség, hiába próbálkoztak újabb és újabb taktikai értekezlettel a fekete mezesek, innen már nem volt visszaút. Az első félidőt Borisov és a DEAC uralta, de a szünetben Forray Gábor rendet tett, csapata második félidei játékával megérdemelten fordított.

KTE-Duna Aszfalt – DEAC 95–81 (26–26, 22–27, 25–14, 22–14)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok,
V.: Kapitány G., Frányó P., Csabai-Kaskötő B. (Balogh Z.)

KTE: Wittmann 11/3, Green 17/6, Djeraszimovics 21/3, Dramicsanin 23/12, Karahodzsics 14/3. Csere: Mészáros -, Dimics 2, Molnár M. 7.

DEAC: Dugat 11/3, Manigat 13/6, Borisov 29/3, Bognár 6, Amigo 6. Csere: Velkey 5/3, Polyák 9, Omenaka 2, Ramstedt -.

(bb1.hu)

(Fotó: bb1.hu/Réti Attila)

MESTERMÉRLEG

Forray Gábor: – Az első félidőben a támadójátékunk jó volt, a védekezésünk viszont pocsékra sikeredett. A nagyszünet után jó ritmusban játszottunk, nem egyénieskedtünk, és a negyedik negyed elején eldöntöttük a meccset, amikor tízpontos előnyre tettünk szert.
Berényi Sándor: – A második félidőben fegyelmezetlenek voltunk és megkönnyítettük a hazaiak dolgát. Még az első félidőben a nehéz dobásainkkal tartottuk magunkat meccsben, na és Milos Boriszov remek játékával. A fordulás után azonban már nem voltunk képesek ilyen teljesítményre.

(nemzetisport.hu)

 

 

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés