kesport.hu

HÉP-KRC: Sima győzelem a nyitányon

Könnyed győzelemmel nyitott a bajnokságban a HÉP-Kecskeméti Röplabda Club péntek este Szolnokon.

Kissé feszülten indult a mérkőzés mindkét csapat számára. Több hiba tarkította a mérkőzés elejét, de hamar sikerült az ellenfele fölé kerekednie a kecskemétieknek. Az első szettben 10 pontig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám ekkor váltott a KRC, és innen nem volt megállás. A második, és a harmadik szettre már nem maradtak izgalmak, így könnyed sikerrel kezdhette a bajnokságot a Kecskemét.

Dávid Zoltán, a HÉP-KRC vezetőedzője így értékelt: – Örülök, hogy az történt a pályán, amit elképzeltem. Az elején nyögvenyelős volt a játékunk, de ez a bajnokság nyitányán elfogadható. Ilyenkor minden játékosban van egy kis izgalom, mindenki jól akar startolni. A kezdeti feszültséget követően azonban érvényesítettük a papírformát. Mi domináltunk végig, hiszen fizikálisan is, és tudásban is ellenfelünk előtt járunk. A Szolnok szebb időket is megélt már, sok távozójuk volt, és több idő kell még nekik, hogy jobban összeálljanak. Ugyanakkor ez ránk is elmondható, rengeteg mérkőzés vár ránk, és azért dolgozunk, hogy még jobbak legyünk. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, és örülök, hogy sok játékosomnak sikerült játéklehetőséget adnom. Mindenki maximális fegyelemmel és tisztelettel szállt be a meccsbe, gratulálok a csapatomnak!

Szolnoki Röplabda Klub – HÉP-Kecskeméti RC 0-3 (-13, -18, -17)

 

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés