kesport.hu

Egyedülálló megnyitó

Fiatalosan, az eseményhez méltóan nyitották meg szombaton, helyi idő szerint este tíz órakor a harmadik nyári ifjúsági olimpiát Buenos Airesben.

A világ egyik legszélesebb útjaként emlegetett, kétszer tíz sávos 9 de Julio Avenue kétszázezer érdeklődővel telt meg, majd úgy árasztották a térre a versenyzőket, mintha fesztiválon lennének. A fiatalok döntő többsége gyakorlatilag tombolt, s ez nem volt véletlen: megérkezésükkor a hangulatért Matthias Heilbronn „Matty”, elektronikus zenész felelt, aki fergeteges bulit csinált.

Az esemény egyébként új fejezetet nyitott az olimpia-történelemben: soha nem volt még példa arra, hogy szabad téren rendezik meg a nyitóünnepséget, nem pedig a központi stadionban.

Az is egyedülállónak mondható, hogy csak a zászlóvivők vonultak fel külön, egymást követve. Az első nyári korosztályos játékokon, Szingapúrban az öttusázó Demeter Bence, négy évvel később, Nanjingban a kalapácsvető Halász Bence vitte a magyar lobogót. Most, Buenos Airesben a 100 kilós cselgáncsozó, Vég Zsombor képviselhette Magyarországot.

(utanpotlassport.hu)

Íme a magyarok programja. A kecskeméti vonatkozású eredményekről folyamatosan beszámolunk!

Íme, a magyarok programja!

Október 7., vasárnap SPORTLÖVÉSZET. 14.00-15.15: fiú légpuska alapverseny (Pekler Zalán) VÍVÁS. 14.00-18.30: selejtezők – leány tőr (Zsoldosi Karolina), fiú kard (Rabb Krisztián) STRANDRÖPLABDA. 14.00-21.50: fiú csoportmérkőzések (Hajós Artúr, Stréli Bence) TOLLASLABDA. 14.00-17.30: fiú és leány egyes, vegyes páros csoportmérkőzések (Pápai Balázs, Sándorházi Vivien) 3×3 KOSÁRLABDA. 15.00-15.30: leány csoportmérkőzés (Magyarország‒Irán) ÚSZÁS.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés