kesport.hu

Mészáros optimista

A kecskeméti szurkolók egyik nagy kedvence, Mészáros Máté augusztusban visszatért a KTE-Duna Aszfalthoz. Korábban már többször is hangoztatta, hogy örömmel csatlakozik újra a régi társakhoz.

A beilleszkedéssel semmi gond nem volt, az első perctől ott folytatódott a kecskeméti életem, ahol egy évvel korábban befejeződött.

„Mészi” győzelemmel tért vissza a Messzi István Sportcsarnokba, a csapat ugyanis a legutóbbi fordulóban 95-81-re legyőzte a DEAC-ot.

Mint ahogy ez korábban is így volt, ezúttal is örömmel töltött el, hogy kecskeméti játékosként a saját közönségünk előtt léphettem pályára. Szeretem az itteni hangulatot, a szurkolókat, boldog voltam, hogy győztünk. Az első siker lélektanilag mindig rettentően fontos egy csapat számára, ez nálunk sem volt másképp. Látható volt, hogy bennünk, és a szakmai stábban is egy hatalmas gát szakadt át, biztos vagyok benne, hogy ez lendületet ad a jövőre nézve.

Nem kezdte jól az idei szezont az Alba Fehérvár, hiszen az első fordulóban a Pécstől kapott ki hazai pályán, majd Dnyipróban szenvedett tizenhat pontos vereséget a FIBA Europe Cupban, szombaton pedig a Körmend győzte le Lóránt Péteréket. A visszafogott rajt után aztán jött a bravúr, kedden hazai pályán ledolgozta tetemes hátrányát a tavalyi bronzérmes, s bejutott a Europe Cup csoportkörébe.

Pénteken este biztos, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz Székesfehérváron. Ha az Alba eddigi formáját vesszük figyelembe, akkor azt kell mondjam, ha most nem verjük meg őket, akkor később sokkal, de sokkal nehezebb lesz. Azt hiszem, reális esélyünk lehet a sikerre, persze ehhez meg kell találnunk a gyenge pontjaikat, illetve a meg kell próbálnunk rájuk erőltetni a saját akaratunkat. Biztos, hogy egy csapat számára mind mentálisan, mind pedig fizikálisan megterhelő, ha hétköznap meccset játszik. A Dnyipro elleni meccsük miatt nagyjából két-három napjuk volt felkészülni ránk, ez talán a mi javunkat szolgálja. Mindent megteszünk azért, hogy jó eredményt érjünk el.

 

Alba Fehérvár – KTE-Duna Aszfalt

Alba Regia Sportcsarnok, péntek, 18:30

Játékvezetők: Földházi Tamás, Minár László, Balogh Gyula (Bodrogváry Iván)

 

(ktekosar.com)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés