kesport.hu

Bajnokaspiránshoz utazik szombaton a KNKSE

A bajnokság 4. fordulójában ismét idegenben lép pályára a Kecskeméti NKSE. A hírös városi kézilabdás lányok ezúttal a fővárosba utaznak, szombaton 17 órakor a Szent István SE-OTP Bank csapatával mérkőznek az Építők Sportcsarnokban.

A KNKSE eddig megszerzett pontjait idegenben gyűjtötte, hiszen az első fordulóban döntetlent játszott az Orosházával (28-28), míg legutóbb nagy csatában három góllal felülmúlta a Szeged csapatát (34-31). Egyetlen vereséget szenvedett, hazai pályán hét góllal kikapott a Vasastól, így 3 ponttal a tabella 8. helyén áll.

A vendéglátók jelenleg a 6. pozícióból várják a Kecskemét elleni találkozót és egy ponttal többet gyűjtöttek aktuális ellenfelüknél, a SZISE kilenc góllal maradt alul Kispesten (34-25), de öt találattal nyerni tudott otthon az Orosháza ellen (26-21) és egy gól különbséggel a Vasast is legyűrte az Elektromos csarnokban (33-32).

A KNKSE kispadján már újra Varga József vezetőedző vezényli leányait. Emlékeztetőül: az október 09-i fegyelmi tárgyaláson a tréner két meccsre szóló eltiltást kapott, amely már letelt. A Magyar Kézilabda Szövetség Fegyelmi Bizottságának döntése értelmében a tréner 2018. december 31-ig további két meccsre szóló felfüggesztett eltiltást kapott.

Varga József vezetőedző: – Szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, hiszen mind a kupában, mind a bajnokságban győzni tudtunk. Bajnokesélyes csapathoz utazunk, papíron esélyesebb a SZISE, de szeretnénk borítani a papírformát. Nem lesz könnyű, már csak azért sem, mert csapatomból többen betegséggel küzdenek, így az orvosi stáb fogja eldönteni, hogy ki léphet pályára szombaton és ki nem.

Szent István SE-OTP Bank – Kecskeméti NKSE
Női felnőtt NB I/B, Keleti-csoport, 4. forduló
2018. október 13. szombat, 17.00
Budapest, Építők Sportcsarnok
Vezeti: Fibec, Herbák

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés