kesport.hu

Hétvégi kézilabdakörkép – jön az ősz rangadója

Rövid hétvége elé nézünk, hiszen ezúttal a szombat is munkanap, de kézilabda kedvelői így sem maradnak látnivaló nélkül. Péntek este rendezik a szezon talán legjobban várt összecsapását: a Mizse KC látogat Kecskemétre a férfi NB I/B-ben.

A hazaiak az elmúlt hétvégén megszerezték első győzelmüket, a mizseiek viszont vesztesen hagyták el a játékteret, de épp ez az a találkozó, ahol nincs helye előzetes esélylatolgatásnak, várhatóan mindkét csapat nyílt sisakkal lép pályára.

A Kecskeméti NKSE a múlthéthez hasonlóan ismét idegenbe látogat, ezúttal a Szent István SE ellen lépnek pályára. A kecskeméti hölgyek eddig kétszer játszottak vendégként, mindkétszer sikerült pontot is szerezniük, reméljük, ez a sorozat most sem szakad meg.

A férfi NB II dél-nyugati csoportjában a Kalocsa szombaton, míg a Baja és a Kiskőrös vasárnap lép pályára hazai környezetben. A Kiskunhalasi UKSC szombaton Komlóra utazik. A déli csoportban mindkét csapatunk idegenbe megy: a KHTK a Dunaharasztival, a KIKI SKFT az Abonnyal játszik. A dél-keleti csoportban a Kiskunmajsa vendége a Makói KC lesz. Szintén a makói egyesület lesz a Bácsalmási PVSE női csapatának ellenfele is.

A megyei bajnokságban nem rendeznek fordulót, de egy előrehozott mérkőzést játszanak pénteken. A Kecskeméti NKSE ifjúsági csapata a listavezető Kalocsát fogadja.

Részletes program:

NB I/B férfi felnőtt-Kelet

Kecskeméti TE-Piroska szörp – Mizse KC
2018.10.12 – péntek 19:00, Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
vezeti: Asztalos, Bárkányi

NB I/B női felnőtt-Kelet

Szent István SE-OTP Bank – Kecskeméti NKSE
2018.10.13 – szombat 17:00, Budapest, Építők Sportcsarnok
vezeti: Fibec, Herbák

NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat

Sport36-Komló U23 – Kiskunhalas UKSC
2018.10.13 – szombat 11:00, Komló, Sportközpont
vezeti: Bazsó, Németh

Kalocsai Kézilabda Club – MEZDEPO Holler UFC
2018.10.13 – szombat 18:00, Kalocsa, Városi Sportcsarnok
vezeti: Bugyi, Nász

Bajai KSE – Hőgyészi SC
2018.10.14 – vasárnap 16:00, Baja, Pósta Sándor sportcsarnok
vezeti: Juhász, Szilágyi

Kiskőrösi KS Kft – MK Pelikán-Siklós KC
2018.10.14 – vasárnap 17:00, Kiskőrös, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kiu, Kiu

NB II férfi felnőtt-Dél

Dunaharaszti MTK – Kiskunfélegyházi HTK
2018.10.13 – szombat 16:00, Dunaharaszti, Sportcsarnok
vezeti: Gadányi, Szabó

Abonyi KC – KIKI SKFT
2018.10.13 – szombat 18:00, Abony, Varga István Városi Sportcsarnok
vezeti: ifj. Bacs, Váltó

NB II férfi felnőtt-Dél-kelet

Kiskunmajsai KC – Makói KC
2018.10.13 – szombat 18:00, Kiskunmajsa, Városi Sportcsarnok
vezeti: Rozina, Ujvári

NB II női felnőtt-Dél-kelet

Bácsalmási PVSE – Makói KC
2018.10.13 – szombat 16:00, Kelebia, Városi Sportcsarnok
vezeti: Elhardt, Fazekas

Bács-Kiskun megyei női

Kecskeméti NKSE II. – Kalocsai KC
2018.10.12 – péntek 19:00, Kecskemét, II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Sportcsarnok
vezeti: Kiss, Papp

(bacshandball.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés