kesport.hu

Green megnyerte a meccset a Kecskemétnek

Hiába érezte magát nyeregben a Pécs, a hajrát elszúrta, és elszenvedte első vereségét – számolt be róla a bb1.hu.

4-0-val nyitott a listavezető Pécs Kecskeméten, Horti és Csirics köszönt be. Légiós pontokkal zárkóztak a hazaiak, 8-8-nál lett újra egál, Molnár középtávolijával pedig már vezetett is a KTE. 8-0-s szériánál tartottak a lila-fehérek, amikor a 7. percben, 14-8-nál időt kért Csirke. Nem csoda, hiszen megzavarodott a PVSK. Csirics triplája törte meg a hosszú kosárcsendet. A rutinos szerb bedobó elkapta a fonalat, a másik oldalról is bevágott egy trojkát, ekkor már Forraynak kellett lépnie a zsűriasztal felé (16-14). Mészáros csak egy büntetőt dobott be, Csirics dobása pedig lejött a végén, így az első negyed után 19-16 volt az állás.

Taylor ziccere nyitotta a második tíz percet. Fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az egyik oldalon Dramicsanin, a másikon Taylor jeleskedett pontgyártásban. A Pécs dobott pontosabban, két és fél perccel a vége előtt, 32-34-nél újra a vendégek jártak előrébb, időt is kért a Kecskemét. Az újdonsült apuka, Wittmann floaterével 40-40-es állással zárult az első félidő.

A szünet után belelendültek a csapatok a pontgyártásba. A harmadik etap inkább a fekete mezesekről szólt, már héttel is vezettek. Nem volt hátra egy másodperc sem, amikor Simon alapvonali bedobását követően Taylor „pöcije” kimaradt, így 59-63-ról indult a záró felvonás.

Taylor labdaszerzés utáni zsákolásával húszadik pontját szerezte, a másik oldalon Green még csak a hetediket. Hiába „mászott” Horti Karahodzsics arcába, a honosított center középtávolijával már csak kettő volt közte. Csirics 2+1-es akciójával lett 63-68. Az utolsó negyed derekán, 67-71-nél Wittmann reklamált egy támadó fault után, amiért technikait kapott. A KTE nekiállt rohanni, ami nem ízlett neki, sokat hibáztak, kapkodtak és a feszültség miatt feleslegesen reklamáltak a hazaiak. A Pécs nem csinált semmi extrát, gyakorlatilag élt a felkínált lehetőséggel. Csirke teremtette le Budimirt, aki tripladobás közben faultolta Dramicsanint. Mindhárom büntető a helyére került, ezzel jött vissza 75-80-ra a KTE. A következő támadásnál ki is pontozódott a horvát erőcsatár, így már egészen közelről, a kispadról is hallgathatta az intelmeket. Green „megvadult” a hajrára, kezébe vette az irányítást. Az amerikai hátvéd előbb faulttal együtt szerzett kosarat, kevesebb mint két perc volt hátra, kettő közte, majd középtávolijával ki is egyenlített (80-80), büntetőivel pedig fordított. Egy nagy kavarodás után Antóni 16 másodperccel a vége előtt még kiegyenlített, de az utolsó akció végén Green – ki más? – megnyerte a meccset övéinek, egy dudaszós középtávolival. A labda másodpercekig táncolt a gyűrűn, mire beesett.

 

KTE-Duna Aszfalt – Pécsi VSK-Veolia 84–82 (19–16, 21–24, 19–23, 25–19)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok,
V.: Papp P., Söjtöry T., Nyilas I. (Farkas Z.)

KTE: Wittmann 14/6, Green 21/6, Djeraszimovics 11, Dramicsanin 20/9, Karahodzsics 6. Csere: Molnár M. 4, Dimics 5, Mészáros 3.

PVSK: Pongó 11/6, Taylor 22, Csirics 19/6, Budimir 9/3, Horti 4. Csere: Kesar 8, Simon 4, Demeter -, Antóni 5/3.

Kipontozódott: Budimir (38. perc).

(bb1.hu, fotó: Réti Attila)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés