kesport.hu

Kerékgyártó Zsolt: “A hozzáállással elégedett voltam!”

Vasas SC ifi – KNKSE ifi 38:28 (22:14)

A hosszú hétvége előtt a Vasas SC otthonába utazott a Kecskeméti NKSE ifi csapata. Kerékgyártó Zsolt vezetőedző a klub hivatalos honlapján nyilatkozott a mérkőzéssel kapcsolatban:

– Játszottunk egy közepes mérkőzést a bajnokság egyik élcsapatával. A mérkőzés előtt, az erőviszonyokat ismerve, vérmes reményeket nem táplálhattunk túl jó eredmény elérésére. Igyekeztem levenni a lányok válláról a terhet és azt kértem tőlük, hogy az eredménytől függetlenül élvezzék a játékot, próbálják a saját játékukat játszani, meglátjuk mire lesz elég. Arra azonban felhívtam a figyelmüket, hogy nem szeretnék lehajtott fejű, a meccset eleve feladó játékost látni a pályán, a küzdelemről nem mondhatunk le. Ez nagyjából 20 percig elfogadható játékot hozott, 3-4 gólos hátrányban voltunk, ami elsősorban gyenge védekezésünknek volt köszönhető. Aztán 10 perc alatt megduplázta előnyét a Vasas, amivel a lényegi kérdéseket le is zárta. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, bár a színvonal nem volt magas. Néha nem volt méltó az első osztályhoz egyik csapat játéka sem. A hozzáállással elégedett voltam, a mutatott játékkal nem.

 

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés