kesport.hu

A Göd nyerte a “visszavágót”

Elszántan kezdte a listavezető elleni találkozót a Kecskeméti NKSE, noha nem volt könnyű helyzetben, hiszen Dajka Bettina achillesz-sérülés miatt nem tudott pályára lépni. 

Mindenesetre olyannyira jól kezdett a Kecskemét, hogy az első félidő derekán egygólos előnyt tudott kicsikarni (6-7), és annak ellenére is jól tartotta magát, hogy ebben a szakaszban beállójáról, Gulyás Vandáról is le kellett mondania, aki az összecsapáson térdsérülést szenvedett (holnap vizsgálják, állapotáról természetesen hírt adunk). A szünetre egygólos hazai előnnyel vonultak a csapatok (14-13).

Remekül alakult a második játékrész eleje, hiszen a Kecskemét egyenlíteni tudott (17-17), ám Varga edző nehéz helyzetbe került, mert nem tudta a tervek szerint forgatni csapatát és a fáradtság jelei kiütköztek a hírös városiakon. Háromgólos előnyt harcolt ki a Göd, és a Kecskemét tartásának ékes bizonyítéka, hogy ekkor még zárkózni tudott, de a hazai csapatnak több energiája maradt a finisre, így 28-25-re megnyerte a találkozót.

Varga József, a KNKSE vezetőedzője: – Az 57. percig mérkőzésben voltunk, ám a végjátékra megéreztük két kezdőjátékosunk, Dajka Betti és Gulyás Vanda hiányát. A csapatom mindent megtett, jól játszottunk, de kevesen voltunk, nem tudtunk megfelelően cserélni, és akik nagy szívvel végigjátszották a találkozót, elfáradtak. A küzdésre, akaratra nem lehetett panasz!

 

Gödi SE – Kecskeméti NKSE 28 – 25 (14 – 13)

Női kézilabda NB I/ B, Keleti-csoport

(előrehozott) 10. forduló

Göd, Balázsovits János sportcsarnok

A KNKSE gólszerzői: Hárs 4, Kocsis 4, Kaiser 8, Orell 1, Pénzes 3, Kemény 5

Kiállítások: 4 perc ill. 4 perc

Hétméteresek: 9/8 ill. 2/2

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés