kesport.hu

Tartja vezető helyét a KTE LA U16

A hosszú hétvégén is folytatódott a bajnokság a KTE LA korosztályos csapatainak. Az U19 kikapott, az U17 és az U16 itthon verte meg a Budai FC-t, utóbbi együttes ezzel megerősítette helyét a tabella élén. Az U15 és az U14 nem tudta megnehezíteni az élvonalban a legerősebbek közé tartozó Honvéd-MFA dolgát, az U13 és az U12 viszont simán nyert a régiós bajnokságban. 

U19: Budai FC – KTE LA 2-0 (1-0) 

U19 II. osztály, 11. forduló 

KTE: Berta – Szabó G., Vágó, Hirman, Szász – Sallai (Bashiri-Shahroodi 46.), Daróczi – Virág (Kemenczés 59.), Török (Supka 72.), Kovács P. – Antal (Richter 90.).  

Gól: Kiss (45. – büntető), Deésy (85.) 

Csordás Csaba: – 40 percig uraltuk a játékot, több ziccert is kihagytunk, utána azonban jött a már szokásosnak mondható bakink, összehoztunk egy büntetőt. A második félidőben meddő fölényt harcoltunk ki, nyomtunk, de a végén ismét egy óriási hibából gólt kaptunk. Muszáj lesz változtatni, mert nem jönnek a gólok, hátul viszont saját magunkat hozzuk nehéz helyzetbe. 

U17: KTE LA – Budai FC 3-2 (1-2)

U17 II. osztály, 11. forduló

KTE: Opauszki – Kovács T., Treiber, Száhl, Récsei – Ugrai – Edmilson, Kasztel (Pécsi 75.), Fekete (Szedmák 65.), Faragó (Gulyás 87.) – Bessenyei (Busa 46.).

Gól: Bessenyei (16.), Pécsi (83.), Száhl (87.) ill. Molnár (29.), Halász (42.)

Király Dávid: – Jól kezdtük a mérkőzést, több lehetőséget is kialakítottunk, de csak egyet sikerült gólra váltanunk. Ezután a vendégek két lehetőségükből szereztek két gólt, nekünk kellett az eredmény után mennünk. A csapat erejét mutatja, hogy hátrányból is fel tudott állni, végül a kemény munkának győzelem lett az eredménye. A csapatjátunk néha akadozott, taktikailag fegyelmezetlenek voltunk, de óriási melót tettek bele a srácok ebbe a mérkőzésbe, teljesen megérdemelten nyertek.

U16: KTE LA – Budai FC 5-2 (0-1)

U16 II. osztály, 11. forduló

KTE: Cseh – Dénes (Földi 81.), Kuchta, Bányai, Orlov (Pap 75.) – Győrfi (Vörös 75.), Hatvani, Csúri – Bellák (Nagy L. 76.), Bodor Z., Major.

Gól: Major (53., 71.), Bodor Z. (60.), Orlov (74.), Bányai (85.) ill. Kiss (27.,), Székely (83.)

Széchenyi Márton: – Véleményem szerint a szezon leggyengébb teljesítményét nyújtottuk, ennek ellenére sikerült több góllal nyerni, ami pozitív. Picit megütött minket a meleg, a heti ritmusból kiesve egy nagyon nehéz nyíregyházi meccs után játszottunk hét közben. Ha így nézzük – és így is kell – akkor örömteli, hogy hátrányból sikerült jó elképzelésben futballozó ellenfelünk fölé kerekednünk.

U15: Honvéd-MFA – KTE LA 3-0 (2-0)

U15 I. osztály, 11. forduló

KTE: Zábráczki (Gyapjas 45.) – Győri, Szél, Horváth Á., Szamosi (Ádelhardt 65.) – Heidrich, Lisku (Bogdán 65.) – Barkóczi (Molnár 51.), Gyarmati (Gyulassy 65.), Lengyel (Szalai 65.) – Goretich (Pető 51.).

Gól: Mázsás (15., 39.), Rácz (79.)

Lóczi Péter: – Az eddigi leggyengébb meccsünk volt, bátortalanul, kishitűen játszottunk, túlságosan tiszteltük ellenfelünket. A második félidő mentálisan már rendben volt, de a játékot hiányoltam, nem mertünk vállalkozni, sokszor csak vagdostuk előre a labdát. Kisebb gödörben vagyunk hetek óta, most kezd tudatosulni a játékosokban, hogy ez az I. osztály. Itt minden labdáért meg kell küzdeni, végig 100 százalékot kell nyújtani. 

U14: Honvéd-MFA – KTE LA 6-0 (3-0)

U14 I. osztály, 11. forduló

KTE: Radnóti – Benke (Szekeres 69.), Erhardt, Kónya, Ruzsa – Gondi (Ludvigh 64.), Fekete (Baranyi 58.) – László (Kajtár 58.), Átrok (Hábenczius 69.), Bálint – Majoros (Geiger 64.).

Gól: Bezzeg (9.), Klausz (12., 46., 79.), Mihály (23., 56.)

Bódi Attila: – Az eredmény ellenére sok pozitívum volt a játékunkban. Csapatvédekezésben és játékszervezésben is jobb teljesítményt nyújtottunk, mint az elmúlt hetekben. Kevesebb egyéni hibával kell játszanunk ugyanakkor!

U13: KTE LA – Karcag 8-0 (5-0)

U13 I. osztály, Dél-Kelet, 10. forduló

KTE: Polyák – Juhász, Tóth B., Jócsák, Balis – Mányoki, Szabados, Fodor – Balla, Tóth L., Pusztai.

Csere: Makádi, Faragó, Horváth

Gól: Tóth L. (6., 7., 22.), Balla (18.), Balázs (24. – öngól), Pusztai (35.), Balis (59.), Horváth (60.)

Sziegl Gábor: – Egy szerényebb képességű csapat ellen arattunk magabiztos győzelmet. Nagyobb hatékonysággal és koncentrációval kétszer ennyi gólt is rúghattunk volna.

U12: KTE LA – Karcag 4-1 (3-0)

U12 I. osztály, Dél-Kelet, 10. forduló

KTE: Móczó – Petényi, Gyapjas, Koncz, Bodnár – Doktor, Losonczi, Terbe – Nagy B.

Csere: Csizmadia L., Csizmadia D., Lőrincz, Gál.

Gól: Nagy B. (9., 22.), Losonczi (18.), Lőrincz (54.) ill. Béres (34.)

Dócs Dániel: – Az elmúlt meccsekhez hasonlóan küldtem pályára a fiúkat. A cél, hogy a védekezés legyen rendben, ebből szerezzünk minél több labdát, a támadásokban pedig engedjék szabadjára kreativitásukat is. Már az első percektől kezünkbe is vettük az irányítást, szép gólokat szereztünk, bár a labdakihozatalt egészen bátor letámadással próbálta számunkra bonyolítani a Karcag. Fordulás után volt egy gyengébb 10 percünk, de meg lehetek elégedve a fiúkkal.

(kteakademia.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés