kesport.hu

SC Hírös-Ép: a Hetényegyháza következik

Szeptember 16. óta nem talált legyőzőre felnőtt együttesünk a megyei II. osztályban, ráadásul győzelmek során van túl ezeken a mérkőzéseken.

A sorozat tovább folytatódhat, hiszen az őszi menetrend utolsó előtti körében Hetényegyházára látogatunk, amely csapat a 10. helyen tanyázik a tabellán. Ellenfelünk pontjai döntő többségét hazai környezetben szerzi, ahol korábban legyőzte a Pálmonostorát is, valamint nagy csatára késztette a listavezető Kerekegyháza csapatát. Csapatunk jelenleg a dobogó legalsó pozícióját birtokolja és természetesen győzelmi szándékkal utazik ezúttal is. Jó formában van Kovrig Ákos legénysége, sikereik alapja a stabil védekezés, amelyre ezen a hétvégén is szükség lesz.

A találkozó november 11-én, vasárnap 13:30 órakor kezdődik a Hetényegyházi Sporttelepen.

(schirosep.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés