kesport.hu

Első idegenbeli győzelmét ünnepelheti a HÉP-RÖPKE SE

3:1-es diadalt arattak a kecskeméti röplabdás lányok a DVTK felett.

Rendkívül stabil játékkal kezdett a HÉP – RÖPKE SE, hiszen az első két játszmát magabiztosan megnyerte. A harmadik szettben a DVTK csapata több ponttal is elhúzott a Röpkétől. A kecskeméti gárda felzárkózott ugyan a játszma végére, de a DVTK végül 25:23 arányban megnyerte a szettet. A negyedik felvonásban a Röpke már nem engedte ki kezéből a győzelmet.

Kása Róbert, a HÉP-RÖPKE SE vezetőedzője eképp értékelte a mérkőzést: – Nagyon elégedett vagyok a csapat játékával több szempontból is. Az egész meccsen nagyon összetett, jó játékot mutattak a lányok annak ellenére, hogy hosszú utat tettünk meg és sajnos több játékosunk is hiányzott a meccsről betegség és sérülés miatt. Ismételten nagyon pozitívan álltunk neki a mérkőzésnek, és látszott a csapaton a győzni akarás. Nagy utat tettünk meg, de egy ilyen győzelem után különösen jó érzés hazautazni.

Nagyon pozitívan éltem meg a mérkőzést, hiszen az idényben először sikerült nyernünk idegenben, végig nagyon együtt volt a csapat. Egyáltalán nem volt könnyű meccs számunkra, hiszen a DVTK rendkívül kemény ellenfél, de sikerült felülkerekednünk rajtuk. A negyedik szettben szerencsére mi voltunk jobb lelkiállapotban és sikerült lezárnunk az összecsapást. Boldog vagyok, hogy sikerült ezt a mérkőzést megnyernünk – nyilatkozta a Röpke játékosa, Kökény Petra.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy technikai hiba miatt a mérkőzés félórás késéssel tudott elkezdődni, mert a csarnokban elment az áram. A hiba elhárításáig a két csapat kénytelen volt várni.

DVTK – Röpke SE 1:3 (13:25; 20:25; 25:23; 20:25)

A kecskeméti csapat legközelebb november 24-én a Jászberényi RK csapatával csap össze idegenben, 18 órakor.

Hazai mérkőzésre legközelebb december 2-án, 17 órai kezdettel kerül sor. A csapat ekkor a Miskolci MVSI gárdáját látja vendégül.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés