kesport.hu

Forray: “Nem szabad alábecsülni a TF-et”

Szombaton este 7 órakor a Ludovika Arénában a Serco-TF-Budapest vendége lesz a KTE-Duna Aszfalt. Az újonc eddig nem szerepel túl fényesen, 0-7-es mutatóval rendelkezik, csupán egy szoros mérkőzést játszott.

Maximális koncentrációra, fegyelmezett védekezésre lesz szükségünk, ha ez megvalósul, lehet esélyünk. A TF vásárolt egy új bedobót, Donte Clarkot, nem lesz egyszerű dolgunk, mert ő egy komoly, jó játékos. Aktuális riválisunk többször is bebizonyította, hogy amennyiben nem elég jó az ellenfele védekezése, tud okozni kellemetlen perceket, akár idegenben, akár hazai pályán. Ha sikerül az előre megbeszélt dolgokat végrehajtani, akkor nyerhetünk. Ha puhák leszünk, nagyon nehéz dolgunk lesz. Clark érkezése nem nehezítette meg a felkészülésünket, utána tudtam nézni, mindent tudunk róla. Tisztában vagyunk a képességeivel és a szokásaival, erre fel is hívtam a játékosok figyelmét.

Forray Gábor kihangsúlyozta, hogy a csapatot nem téveszti meg a TF eddigi szereplése.

Nem szabad alábecsülni a TF-et. Bergstedt válogatott játékos, rajta kívül pedig még van két amerikai a keretben. Az új ember nagyon jól egy-egyezik, jól bont, közel húsz pontos átlaga volt a texasi egyetemen. Sok labdája lesz, mert nagy riválisa nincs mezőnyposzton. Azt csinálhat, amit akar, éppen ezért veszélyes, nekünk csapatként kell ezekre odafigyelni.

Serco-TF-Budapest – KTE-Duna Aszfalt

Budapest, Ludovika Aréna, szombat, 18:00

Játékvezetők: Földházi Tamás, Balogh Gyula, Horváth Csongor Béla (Schäffer Béla)

(ktekosar.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés