kesport.hu

A megerősödött DEAC csapatát fogadja vasárnap a HÉP-KRC

Izgalmas összecsapásnak ígérkezik vasárnap este a férfi röplabda NB I. “B” jelű csoportjának rangadója, hiszen az új idényre jelentősen megerősödött debreceni együttes érkezik a Messzi István Sportcsarnokba.

A hajdúsági csapattal minden gárdának meggyűlik a baja, hiszen a mezőnyből kiemelkedő Kecskeméttől és Kaposvártól is tudtak korábban szettet rabolni, és a két favorit mögött a harmadik helyen állomásoznak a hatos csoportban. Egyetlen ellenfél sem veheti tehát félvállról a debreceni gárdát, igaz, a vasárnapi találkozó esélyese ezúttal is a hírös városi alakulat.

Dávid Zoltán, a HÉP-KRC vezetőedzője időnként a győzelmek ellenére is ráncba szedte tanítványait. Elsősorban felszabadult játékot és odafigyelést vár fiaitól: – A hét első edzésén azt kértem a srácoktól, hogy mostantól maximálisan koncentráljanak! Ennek megfelelő küzdelmet várok a DEAC ellen; kevés hibával és magabiztos játékkal!

HÉP-Kecskeméti RC – DEAC SNK Kft.
Férfi röplabda NB I. “B-csoport”, alapszakasz, 9. forduló
2018. december 02. vasárnap, 18.00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Vezeti: Adler, Halász

A kecskeméti röplabdabarátok ebben az esztendőben utoljára szurkolhatnak hazai pályán a HÉP-KRC-nek, legalábbis a bajnokságban. A hírös városiak az utolsó körben Kaposvárra látogatnak, december 12-én, szerdán. Dávid Zoltán csapata azonban december 14-én is tétmérkőzést játszik, akkor a Szolnokot fogadják a Messzi István Sportcsarnokban, a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés