kesport.hu

Dávid Zoltán: “Nem csak jó fizikum, hanem mentális erő is szükséges!”

Amint arról korábban már hírt adtunk, a HÉP-KRC vasárnap a Debrecent fogadja a Messzi István Sportcsarnokban.

A cívis városi csapat többször megcibálta már az oroszlán bajuszát, hiszen az alapszakasz első körében szettet tudott nyerni a mezőnyből kimagasló játékerővel rendelkező Kecskeméttől és a Kaposvártól is. Annak fényében ez nem meglepő, hogy a hajdúsági alakulat a szezon nyitányára alaposan megerősödött, és nem lehet más céljük, mint az Extraligába jutás.

Fodor Antal, a DEAC edzője igen nehéz mérkőzésre számít a Kecskemét ellen, bár sorsdöntő ütközetre majd december 9-én, a Sümeg ellen készül, hiszen ott dől el, hogy meg tudják-e tartani 3. helyüket a “B” jelű csoportban, és be tudják-e magukat verekedni a legjobb hatba a két csoport (A és B) összevetésében.

A HÉP-KRC már egészen biztosan Extraligás, hiszen csupán a Kaposvárral szemben maradt alul az idei bajnokságban.

Dávid Zoltánt, a Kecskemét vezetőedzőjét kérdeztük arról, hogy felkészültek-e a fiúk az idény finisére: – A legnagyobb rendben zajlanak az edzések; a srácok becsülettel dolgoznak, ahogyan kell. Csupán egyetlen, nagyon fontos dolgot kell megtanulniuk: egy meccs lejátszásához nem csupán a jó fizikum szükséges, hanem koncentráció és mentális erő is. Ők az utóbbit – fiatalságukból adódóan – kevesebbet használják!

HÉP-Kecskeméti RC – DEAC SNK Kft.
Férfi röplabda NB I. “B-csoport”, alapszakasz, 9. forduló
2018. december 02. vasárnap, 18.00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Vezeti: Adler, Halász

A kecskeméti röplabdabarátok ebben az esztendőben utoljára szurkolhatnak hazai pályán a HÉP-KRC-nek, legalábbis a bajnokságban. A hírös városiak az utolsó körben Kaposvárra látogatnak, december 12-én, szerdán. Dávid Zoltán csapata azonban december 14-én is tétmérkőzést játszik, akkor a Szolnokot fogadják a Messzi István Sportcsarnokban, a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés