kesport.hu

A legjobb négy közé jutott a HÉP-KRC a Magyar Kupában

Két nappal a kaposvári diadalt követően újabb tétmérkőzés várt a kecskeméti röplabdásokra. Ezúttal a Magyar Kupában a Szolnok csapatát fogadták Dávid Zoltán tanítványai az év utolsó mérkőzésén, amin 3:1 arányban győzedelmeskedtek.

A két gárda Szolnokon már megmérkőzött egymással a negyeddöntő odavágóján, melyen sima 3:0-ás kecskeméti siker született. A papírforma a pénteki visszavágóra is hasonló mérkőzést predesztinált.

Pesti Marcell és Isaias Sanchez a kispadon kezdtek, míg a fiatalok, így Szabó Vilmos és Kara Zsombor több játéklehetőséghez jutott. Rögtön egy szervahibával indítottak a szolnokiak, de 4-4-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. 5 egységnél azonban beragadtak a vendégek és Gacs Dániel vezérletével zsinórban 6 pontot nyert a Kecskemét, így a Szolnok trénere időt is kért. Ez nem segített a leszakadásukon, a különbség kezdett állandósulni, illetve nőni, Szabó Vilmos ütésével már 16:9 volt. A jászságiak becsülettel küzdöttek, de a KRC fizikális erejével szemben tehetetlenek voltak, Szabó Vilmos sikeres ütései már 10 pontos előnyt eredményeztek, 22:12. A szett 25:16-tal zárult (1:0).

A második felvonást ezúttal a hazaiak indították egy rontott szervával, majd 3:3-nál több hírös városi hibának köszönhetően elhúzott a Szolnok, 3:8, így Dávid Zoltánnak kellet időt kérnie. Szabó Vilmos remekül játszott, pontjaival úgy tűnt, magához tér a Kecskemét, ám a vendégek rátettek még egy lapáttal, és már 8:15-re is vezettek. Ekkor Pesti Marcell érkezett a pályára, és megindították felzárkózásukat a kecskemétiek. 14:18-nál időt is kértek a szolnokiak, és mindent beleadtak, hogy elcsípjék a szettet. 4-4 pont érkezett mindkét oldalról a következő játékmegszakításig, 18:22-nél ismét a Tisza-parti edző kért időt. Mindenki meglepetésére játszmalabdáig jutottak a vendégek, és 21:25-re meg is nyerték azt (1:1).

Minden bizonnyal több szettet már nem akart kiengedni a keze közül a KRC, de a harmadik játékrész elején sem sikerült rögtön elhúznia, és 7:7-ig együtt haladtak a felek. Ekkor Krupánszkiék újra átvették a kezdeményezést, és elkezdték kiépíteni a nagyobb fórt. 16:10-nél már megnyugtató előnyt birtokoltak. A Szolnok ekkor sem adta fel, és egy okos ejtést követően két pontra megközelítették ellenfelüket, 19:17. Ezután azonban már csak egy egységet értek el a vendégek, így visszaállt a világ rendje, és a Kecskemét nyerte a játszmát 25:18-ra (2:1).

Érezhető volt a kecskemétieken a fáradtság a szerdai, Kaposváron lejátszott ötszettes csata miatt, és a negyedik játszmát is nyögvenyelősen nyitották. 6:6-nál azonban megrázták magukat Gacs Dániel irányításával a hazaiak. 13:8-nál kényelmesnek mondható előnyre tett szert a hírös városi alakulat, majd 17:12-nél a Szolnok időt kért. Pesti Marcell leütésével 21:13-nál már biztos volt a KRC sikere. A vége 25:15 lett, mellyel 3:1-re, oda-vissza legyőzve a Szolnokot jutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában a HÉP-KRC.

Edzői értékeléssel a később megjelenő videós tartalmunkban jelentkezünk.

HÉP-Kecskeméti RC – Szolnoki Röplabda Klub 3:1 (-16, 21, -18, -15)

(A mérkőzésről Vizi Zalán tudósított)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés