kesport.hu

Január 7-én kezdi a felkészülést a KNKSE

Bár a téli pihenő idejére is kaptak edzésprogramot a felnőtt csapat játékosai, az első edzést január 7-én tartja Varga József vezetőedző.

Hétfőn délelőtt a szokásos állapotfelméréssel kezdenek a lányok, délután pedig már edzésen vesznek részt. Ezt követően váltják egymást a konditermi és a labdás edzések a felkészülési időszakban.

Az első edzőmeccset a Kozármisleny SE ellen játsszák itthon, január 11-én, 15 órától.

A felkészülés második hetében két találkozó vár a csapatra, január 19-én 11 és 15 órakor lépnek pályára a vendég Mohácsi TE ellen.

A harmadik héten a Kozármisleny ellen játszanak idegenben 11 órakor, majd ezt követi egy délutáni meccs, előreláthatólag a Mohácsi TE ellen.

 

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés