kesport.hu

Röpke SE: Új év, új lendület

A téli szünet után, a bajnokság második felében a kecskeméti HÉP-RÖPKE SE hazai pályán méri össze erejét a miskolci MVSC-MVSI csapatával.

A bajnokság ezen szakaszában az NBI-es csapatok U21-es csapatai nem vesznek részt, így csupán hat csapat fog megmérkőzni a bajnokság további részében, oda-vissza vágókkal. 

Kása Róbert a HÉP-RÖPKE SE vezetőedzője  nyilatkozott az elkövetkezendő időszakról: – Azt a célt tűztük ki a lányokkal, hogy minden meccset megpróbálunk megnyerni. Az eddigi tapasztalatok alapján fel  tudunk úgy készülni az ellenfelekből, hogy ha mindent rendesen megcsinálunk, nem hátráltat minket sérülés, akkor befoghatjuk az előttünk lévő csapatokat a bajnokság végéig. Így, hogy az NBI-es csapatok nem vesznek részt a továbbiakban, a bajnokságban a harmadik helyen állunk és a cél az, hogy még előrébb kerüljünk a tabellán. Az előző évet pont ezzel a miskolci csapattal zártuk, ami nem volt túl acélos mérkőzés, épp ezért most sokkal precízebb, koncentráltabb játékot várok. Mindenképpen számítunk lelkes szurkolóinkra vasárnap este 7 órakor a Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában. 

A pihenőidőszakom egészségügyi okokból sajnos nem úgy telt, ahogy terveztem, így a felkészülésem  nem úgy sikerült, ahogy akartam. Az egész csapat nevében elmondhatom, hogy reménykedünk, hogy még feljebb tudjunk kerülni a ranglétrán és ennek érdekében minden meg fogunk tenni. Továbbá szeretnénk megmutatni a rájátszásban, hogy idén is ott a helyünk a tabella élén és ezért meg is fogunk dolgozni.” – nyilatkozta a bajnokság további szakaszáról a HÉP-RÖPKE SE csapatkapitánya Hemmert Kíra.

A mérkőzés 2019. január 20-án 19 órai kezdettel kerül megrendezésre hazai pályán, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában.  

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés