kesport.hu

Mindkét edzőmeccsét megnyerte a KNKSE a Mohács ellen

Az első mérkőzésen 30-28-ra, a második meccsen 30-18-ra győztek a kecskeméti kézilabdás lányok a Mohács gárdája ellen.

A meccseket követően Varga József vezetőedző elmondta, továbbra is a gyakorlás volt a cél: – Mindkét mérkőzésen más volt a feladat. Támadásban nem tudtunk két variációt játszani az ellenfél taktikája miatt. De a védekezésben két verziót is próbáltunk. Az első meccsen hatosfalat, míg a másodikon 5-1-et védekeztünk. Ez utóbbi jól működött. Ma is kb. 20 percet játszottak a fiatalok, Szabó Viki és Krenner Fanni, és Németh Zsófi is védett. Jövő héttől remélem megfelelő létszámmal tudunk edzeni, mert a héten sokan betegek voltak.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés