kesport.hu

Kupadöntős a HÉP-KRC – irány Érd!

A kecskeméti férfi röplabdázók csütörtök este az ősi rivális Kaposvár együttesét fogadták a Messzi István Sportcsarnokban. A tét a Magyar Kupa döntőbe jutása volt. Óriásit küzdve, 3:1-es győzelemmel (összesítésben 5:4) a kecskemétiek jutottak az érdi fináléba. 

A két csapat a kaposvári első mérkőzésen ötszettes csatát vívott, melyet a somogyiak nyertek. Ennek fényében győzelmi kényszerben léptek pályára Dávid Zoltán tanítványai. 

Remekül kezdtek a hazaiak, az első két pont az ő nevük mellé került a táblán, 2:0, ám ellépni nem tudtak ellenfelüktől. Először a mérkőzésen 5:6-nál vezettek a vendégek, de a következő labdamenetben Pesti Marcell jelentkezett szokásos bivalyerős ütésével, mellyel egalizált a KRC, majd Isaias Sanchez okos ejtésével újra a vendéglátóknál volt az előny. Rendkívül kiélezett volt a találkozó már az első pillanatoktól kezdve, sokat számított, hogy melyik csapat nyeri a lélektanilag nagyon fontos első szettet. 15:15-nél Szabó Márton sikeres ütésével és Pesti elképesztő nyitásaival zsinórban 4 pontot szerzett a KRC, 19:15, így időt kért a kaposvári tréner. Feltámadni azonban nem tudtak a somogyiak, köszönhetően az idegenlégiósuk, Keen Cameron, illetve a volt kecskeméti Horváth Kristóf rossz pillanatban vétett szervahibáinak. A szettet Pesti zárta le, 25:20-ra nyert a Kecskemét. (1:0)

A második játszmát is a hazaiak kezdték jobban, remekül támadtak és gyorsan 4 pontra elléptek, 8:4, melyre, a nap folyamán már harmadjára, időkéréssel reagált Demeter György, a kaposváriak mestere. Eleinte sikeresnek tűnt a játékmegszakítás, hiszen közeledett a Fino, de a hibáikat könyörtelenül kihasználták a hazaiak. Pesti óriasi lendülettel játszott, így hatalmas luxus volt a vendégektől, hogy egy-két ütését kaposvári blokk nélkül hajthatta végre. 21:16-nál érezte elérkezettnek a pillanatot Demeter edző, hogy újra időt kérjen. Nagy Péter, a volt kecskeméti közönségkedvenc bravúros pontjával még zárkóztak a sárgamezesek, de a hírös városiak egy momentumra sem engedték ki a kezükből a kezdeményezést, és magabiztosan, 25:20-ra nyerték a második szettet is. (2:0)

Nagy változásra volt szükség somogyi oldalon, míg az alföldiek nagyon nagy lépésekkel haladtak a Magyar Kupa döntőbe jutása felé. 

A harmadik játszmát a kaposváriak kezdték jobban. A szett megnyerésének kényszere jó hatással volt a vendégek játékára, és 10:13-nál Sanchez hálóba ütését követően – először a találkozón – Dávid Zoltán élt időkérési lehetőségével. Amarildo szemfüles ejtésével két pontra zárkózott a KRC, de a következő labdamenetekből semmi jó nem származott a hazaiaknak. Előbb Gacs Dániel, majd Krupánszki is hibázott, és ezúttal a Kaposvárnak jött össze minden. 13:20-nál a legnagyobb differencia alakult ki a két fél között, amikor Dávid Zoltán időt kért. A tréner lehozta Pestit és Krupánszkit a szett végére, hogy pihenhessenek, hiszen a továbbjutás szempontjából a következő szett volt nagyon fontos a Kecskemétnek. 18:25-re nyertek Nagy Péterék, így még nem dőlt el semmi. (2:1)

Tudták a KRC röplabdázói, hogy amennyiben megnyerik a negyedik felvonást, abban az esetben bejutnak a kupadöntőbe, így a szezon eddigi legfontosabb labdamenetei előtt álltak Amarildoék. 

Ennek megfelelően hatalmasat küzdöttek a játékosok mindkét oldalon az egységek megszerzéséért. 7-7-nél Pesti a lábával mentett meg egy lecsapódó labdát, de a pont mégis a vendégeké lett. Csak úgy, mint a következő, és 7:9-nél a komolyabb hátrány mihamarabbi megelőzése érdekében időt kért Dávid Zoltán. Elképesztően kiélezett csata zajlott a pályán, igazi kupaelődöntőhöz méltó módon. Sanchez vonalat elcsípő ütésével 15:14-nél a KRC birtokolhatta a csekély előnyt, ám a pontokat egymást felváltva zsebelték be a felek. 

18:19-nél olyan jelenetet élhettek át a csarnokba kilátogatók, amit nem mindennap látni. Egy kétes bírói ítélet követően egy sörös doboz landolt a pályán, és a játék nem mehetett tovább addig, amíg az elkövető el nem hagyta a termet. Végül egy hölgy magára vállalta az esetet, pedig vélhetően nem ő volt a tettes, így a mérkőzés folytatódhatott. 

A technikai szünetet követően Sanchez pontjával feljött a Kecskemét egálra, de két egymást követő vendégponttal kezdett meleggé válni a helyzet, 19:21. Felálltak a vert helyzetből a Bács-Kiskun megyeiek, de játszmalabdához a Kaposvár jutott, 23:24. Egy ritka, és érthetetlen hibát ejtett ekkor a vendég játékos. Nyitás közben a vonalra lépett, így elúszott a szettlabda. 24:25-nél még egy esélyt szalasztott el a Fino, Krupánszki révén egyenlítettek a hazaiak. Pesti a legjobbkor mattolta az ellenfelet, és a Kecskemét elsőre kihasználta a játszma- és meccslabdát, 27:25, mely egyben kupadöntőt eredményezett a HÉP-KRC gárdájának.  

Dávid Zoltán, a HÉP-KRC vezetőedzőjének értékelése a mérkőzést követően: – Biztos voltam benne, hogy ez egy ilyen találkozó lesz. Már három meccset játszottunk a Kaposvár ellen, jól felkészültünk belőlük. Az összecsapás előtt azt mondtam a srácaimnak, hogy ha ma nem nyernek, “kivégzem” őket. Nem létezik, hogy ennyi eséllyel ne tudjunk élni, és a negyedik szettben ki is használtuk a sanszunkat a győzelemre. Sokkal könnyebben is elérhettük volna a célunkat, mert a sok videózás és elemzés ellenére elkerülhető hibákat követtünk el. De ez teljesen normális; stresszhelyzetben még nem úgy koncentrálnak a játékosaim, ugyanis csak 20 év az átlagéletkorunk. A kupadöntőben csak a győzelem az elfogadható, és győzni megyünk Érdre! 

HÉP-Kecskeméti RC – Fino Kaposvár 3:1 (-20, -20, 18, -25)
Magyar Kupa elődöntő, visszavágó
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

KRC: Pesti 27, Isaias 19, Krupánszki 15, Gacs 7, Szabó M. 5, Amarildo 3, Gönczi 1

Szettek alakulása: 1. szett: 7:8, 16:14, 21:17, 25:20. 2. szett: 8:4, 16:11, 21:16, 25:20. 3. szett: 6:8, 13:16, 15:21, 18:25. 4. szett: 7:8, 16:15, 19:21, 27:25. 

A döntőt február 17-én rendezik az Érd Arénában, az ellenfél a Pénzügyőr lesz.

(A mérkőzésről Vizi Zalán tudósított. Fotó: Tóth Csaba/kesport.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés