kesport.hu

A sporik a focistákat is lepipálták a vadkerti tornán

A hétvégén idén első alkalommal került megrendezésre a Gra-Plast elnevezésű teremlabdarúgó kupa Soltvadkerten, a városi sportcsarnokban.

A torna elején adódtak nehézségek, ugyanis az eredeti nyolcnál kettővel kevesebb csapat vállalta a küzdelmeket, így a főszervező Ugrai Imrének rögtönözve változtatnia kellett a lebonyolításon, a két nyolcas csoport helyett maradt két, hármas trió – írja a BAON.hu.

A csoportküzdelmek után a két, harmadik játszott az ötödik helyért, az elsők és a másodikak pedig elődöntőket vívtak a bronzmeccsért és a döntőért. A csoportmeccseket követően az 5. helyért vívott találkozón a Bócsa együttese 6–5-re legyőzte a Kertész Ádámmal, Kürtösi Viktorral és Mizsei Ferenccel felálló Kunszállás gárdáját. Az első elődöntőben helyi derbire került sor, ugyanis a megye hármas és a megye kettes két soltvadkerti klub csapott össze, 4–3-ra nyert a megye egyes gárda. A másik elődöntőt az Akasztó FC és a Bács-Kiskun megyei játékvezetői válogatott vívta. A találkozón Megyes és Tratter dupláival 4–0-s előnyre tett szert az Akasztó, ám a második játékrészben óriásit küzdve 5–4-re fordítottak a sporik, így ők kerültek a döntőbe. Az Akasztó és a Vadkert FC bronzmeccsén szintén 5–4-es eredmény született, az akasztóiak örülhettek.

A döntőben a Soltvadkerti TE és a Bács-Kiskun megyei játékvezetők csapata csapott össze. A találkozón az új igazolás, Szabó Szabolcs hatalmas bombájával szerzett vezetést a Soltvadkert, majd Frittmann és a szintén új szerzemény a futsalból jól ismert Dobosi Zsolt nem értették meg egymást, így egy öngóllal egyenlítettek a játékvezetők. Nem sokra rá újra Szabó Szabolcs volt eredményes, újra előnybe került az STE, csakhogy jött Marozsi Gábor szabadrúgás találata, azzal lett 2–2. Az utolsó három perc nagy izgalmakat tartogatott. ,amikor már mindenki a hétmétereseket várta, ötven másodperccel a vége előtt egy szép támadás után Kiss László talált a kapuba, ezzel 3–2-re győzött a Bács-Kiskun megyei játékvezetők válogatottja.

A torna végeredménye:
1. Bács-Kiskun megyei játékvezetők válogatottja
2. Soltvadkerti TE
3. Akasztó FC
4. Vadkert FC
5. Bócsai BLSE
6. Kunszállás SE

Különdíjasok:
Legjobb kapus: Borsik Dániel (Akasztó FC)
Legjobb játékos: Szabó Szabolcs (Soltvadkerti TE)
A gólkirályi címen megosztozott Holczimmer Tamás és Kővári Dávid, akik 8-8 találattal lettek gólkirályok.

Holczimmer Tamás a díjat nagyon sportszerűen felajánlotta Kővári Dávidnak. Holczimmer Tamás egyébként érdekes helyzetben volt, hiszen a télen őt nevezték ki a Soltvadkerti TE vezetőedzőjének. Így már ő irányította az STE-et a tornán, viszont a játékvezetők válogatottját is erősítette mint játékos, így a torna végén két éremmel is gazdagodott.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés