kesport.hu

Sopronban lép pályára szombat este a KTE-Duna Aszfalt

A nyolcadik Kecskemét a tizedik Sopronhoz utazik. A két csapat között mindössze egy győzelemnyi a különbség a tabellán, talán nem véletlen, hogy novemberben, a Messzi István Sportcsarnokban is mindössze egy pont döntött (73-72) – írja a bball1.hu.

Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: – A középházba jutás szempontjából rendkívül fontos találkozó előtt állunk, egy nagy pofon után kell felállnunk, amit Kaposváron kaptunk, és hazai pályán nyerni az ellen a Kecskemét ellen, amelyet győzelmünk esetén akár be is érhetnénk a tabellán. Ősszel egy ponttal kaptunk ki náluk egy szoros találkozón, így siker esetén akár még a pontarányon is tudnánk javítani. Persze ez nem lesz könnyű, mert ellenfelünk egy rendezett, jól összerakott társaság, ahol a játékosok megfelelő kosárlabda iq-val rendelkeznek, szépen járatják a labdát, emellett remek csapatvédekezést is be tudnak mutatni. Bízom benne, hogy hazai pályán sokkal jobb dobóformát tudunk mutatni, mint legutóbb Kaposváron, ez lehet az egyik kulcs a sikerhez, a másik pedig, hogy meg kell próbálnunk a saját tempónkat diktálni. Élő Bálint betegség miatt még mindig nem áll rendelkezésünkre, a többiek készen állnak.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: – Nem téveszt meg minket, nem abból indulunk ki, hogy mi történt az előző fordulóban Kaposváron, mert vannak ilyen kisiklások minden csapat életében. A Sopron hazai pályán teljesen más arcát mutatja, mint idegenben, hiszen odahaza olyan skalpokat szereztek, mint például a Szolnoké vagy a Körmendé. Kiváló szakmai munka folyik náluk, nagyon jó a közönségük, az utóbbi időben újra remek atmoszférát teremtenek a szurkolóik, ami sokat lendít a szekerükön. Az SKC annak ellenére közvetlen riválisunk, hogy egy nagyon erős csapat, a két hátvédje a liga talán legjobb és legerősebb támadó párosa. Warner és Lemar is nagyon kreatív, jól dobnak távolról, jól törnek be, erősségük a pick and roll játék, és jól is passzolnak, az egész Sopron alap mozgató rugója ez a két ember. Kulcs lesz, hogyan tudjuk levédeni őket. Melléjük jól illeszkedik Gordon, aki a bajnokság egyik legjobb lepattanózója, támadó és védő oldalon egyaránt, most újként csatlakozott hozzá London, aki egy nagyon jó képességű, atletikus, gyors, fiatal légiós, ő is jól dob és jól is lepattanózik. Kiegészíti őket Wiggins, akinek inkább ötös a jelleme, de mivel elég mozgékony, tud négyest is játszani. A magyarjaik egytől egyig mind tapasztaltak, Dénes hazánk egyik legintelligensebb játékosa, védekezésben óriási szerepe van, nélkülözhetetlen láncszem, még ha időnként nem is látványos, amilyen munkát elvégez. Takács egy jó dobó, Supola pedig egy jó korban lévő, sokáig magyar válogatott kerettagsággal bíró játékos, szóval nem egyszerű dolgunk. Nálunk most pozitív a hangulat, hiszen egy nagy derbit sikerült megnyerni, úgy érzem, reális esélyünk van nyerni, bár otthon esélyesebb a Sopron, de feltett szándékunk győzni, hiszen most már kellenek az idegenbeli győzelmek is ahhoz, hogy be tudjuk biztosítani a helyünket a középső régióban. Ehhez az kell, hogy okosan, türelmesen támadjunk és a két amerikai mezőnyembert semlegesíteni tudjuk, mert rajtuk áll, vagy bukik a Sopron játéka. Ők szolgálják ki a többi játékost is, elhasználnak körülbelül 30-40 labdát egy meccsen. Betegünk, hiányzónk nincs, mindenki bizakodó.

Sopron KC – KTE-Duna Aszfalt
Bajnokság, 19. forduló
Sopron, Novomatic Aréna, szombat, 18:00
V.: Győrffy P. A., Farkas G., Fodor A. (Balogh)

Sopron: Warner – Lemar – Takács – Dénes – Gordon.
KTE: Wittmann – Green – Djeraszimovics – Dramicsanin – Karahodzsics.

(bball1.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés