kesport.hu

Ivkovics Sztojan: Nincs mit számolgatni; nincs más lehetőségünk

Fotó: Szabó Miklós / nso.hu

Az utolsó két selejtezőjét játssza február végén a magyar férfi kosárlabda-válogatott: a világbajnokságra csak két győzelemmel lehet eljutni, tudja ezt Ivkovics Sztojan is. A szövetségi kapitánnyal az nso.hu közölt interjút.

– A múlt héten bejelentette, hogy ezúttal honosított játékosként nem Govens Darrin, hanem más kap szerepet. Kiről van szó?
– Jones Jarrodról – válaszolta Ivkovics Sztojan, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. – Az amerikai születésű center 2016 nyarán már együtt készült a válogatottal az Európa-bajnoki selejtezősorozatra, végül nem került a keretbe, mert úgy éreztem, hogy a hozzáállása alapján Tóth Norbert többet segíthet nekünk. Jones fiatalemberként akkor inkább klubkarrierjére koncentrált.

– Hogyan került képbe ismét a francia élvonalbeli Monacóban szereplő Jones?
– Plézer Gábornál, a válogatott technikai igazgatójánál jelentkezett, hogy szívesen jönne. Két és fél évvel ezelőtt sem ő mondta le a szereplést, mi köszöntük meg neki a munkát. Ilyen esetben mindig visszavárjuk a játékost, ha az a szándéka, hogy segíteni akar. Minden játékosra számítunk, aki nem mondta le a válogatottságot, sőt, akadnak olyanok, akik megtették, és megértettük az indokaikat, gondolok itt Szabó Zsoltra vagy Hendlein Rolandra.

– Jones Jarrod center, Govens Darrin viszont hátvéd, és mivel csak egyikük játszhat, ez szerkezeti változtatásokat is jelenthet.
– Így van, éppen ezért újra behívtuk Ferencz Csabát, aki a mezőnysort erősíti. A körmendi csapatkapitány, ahogy szokta, az első szóra elfogadta a meghívásunkat, ő is tudja, egy jó katona sohasem mehet nyugdíjba, ha a hazájáért kell harcolnia. Govensszel kapcsolatban annyit mondanék, hogy már az előző két selejtezőn is tervben volt Jones szerepeltetése, ám akkor Govens éppen nem játszott a klubjában, nem szerettük volna, hogy abban a helyzetben még mi is hátráltassuk a pályafutását. Most is ott lesz velünk a keretben, Karahodzsics Kemal viszont nem, őt Molnár Márton pótolja.

– Allen Rosco miért marad távol?
– Tettünk egy gesztust a játékos és a klubja felé, hiszen nagyon fontos mérkőzések várnak rájuk a japán másodosztályban. Rosco mindig első szóra jön a csapathoz, most viszont megértettük, hogy ezúttal jobb, ha marad klubcsapatánál. Hasonló a helyzet a fiatal Somogyi Ádámmal is, aki spanyol klubjával készül sorsdöntő bajnokira, ezért az a megoldás született, hogy vasárnaptól szerdáig velünk készül, aztán visszautazik, hogy játszhasson a bajnoki mérkőzésen. Kérdéses még Kovács Péter és Horti Bálint szereplése, mindketten gyermekük születését várják és pont a selejtezők időpontjában érkezhetnek az új jövevények. Ilyen esetekben mindig a baba és az anyuka, illetve a család boldogsága a legfontosabb.

– Számolgat már az utolsó két mérkőzés előtt?
– Igazából nincs mit számolgatni, az elsődleges és nyilvánvaló cél, hogy jövő pénteken Varesében legyőzzük az olaszokat hét vagy több ponttal, hogy az egymás elleni eredményekben jobbak legyünk. Utána reméljük, hogy a litvánok igazolják a papírformát, megverik az utolsó fordulóban otthon Olaszországot, mi pedig képesek leszünk egy történelmi sikerre a horvátok ellen… Az olaszok nagyon készülnek az utolsó két selejtezőre, hiszen az Euroliga-játékosaikat is mozgósították az Olimpia Milanóból, szóval nincs más lehetőségünk, ha ki akarunk jutni a világbajnokságra, meg kell nyerni az utolsó két mérkőzésünket.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Benke Szilárd, Kovács Péter, Vojvoda Dávid (mindhárom Szolnoki Olaj KK), Eilingsfeld János, Ruják András (mindkettő Atomerőmű SE), Ferencz Csaba (Egis Körmend), Filipovity Márkó (Alba Fehérvár), Govens Darrin, Perl Zoltán, Váradi Benedek (mindhárom Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Horti Bálint (PVSK-Veolia), Jones Jarrod (AS Monaco, francia), Juhos Levente (Naturtex-SZTE-Szedeák), Keller Ákos (Pau-Lacq-Orthez, francia), Molnár Márton (KTE-Duna Aszfalt), Somogyi Ádám (Aquimisa Laboratorios Zamorano, spanyol)

FÉRFI KOSÁRLABDA
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, J-CSOPORT
11. forduló (február 22.)
18.00:
Horvátország–Lengyelország
20.00: Hollandia–Litvánia
20.15: Olaszország–MAGYARORSZÁG

12. (utolsó) forduló (február 25.)
18.30:
MAGYARORSZÁG–Horvátország
18.30: Litvánia–Olaszország
20.30: Lengyelország–Hollandia

(Bobory Balázs/nso.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés