kesport.hu

Hengerelt hazai pályán a HÉP-RÖPKE SE

Szettvesztés nélkül győzte le a kecskeméti NBII-es női röplabdacsapat a debreceni DEAC leányait.

A mérkőzésén mindvégig a RÖPKE dominált nagyszerű nyitás fogadásokkal felül kerekedve a vendégcsapaton. Az első szettet óriási különbséggel nyerték a kecskeméti lányok 25:8-as arányban. A következő felvonásban szorosabbnak bizonyult a mérkőzés, de ezt a játszmát is a hazai csapat nyerte meg 25:18-as arányban. A következő szettre a HÉP RÖPKE SE folytatta a meccsen mutatott kiváló játékát és 25:10-re lezárta a mérkőzést, ezzel megszerezve a három pontot.  

Sima mérkőzésen vagyunk túl, szerencsére a lányok ott voltak mind taktikailag, mind fizikailag az egész mérkőzésen és remekül felkészültek az összecsapásra. Jól szerváltunk, az ellenfélnek gondjai nyitás, fogadással. Minden elemében jobbak voltunk a vendégcsapatnál és úgy gondolom, hogy ez meg is mutatkozott a játszmák különbségében” – nyilatkozta Csala Bernát, a HÉP-RÖPKE SE vezetőedzője. 

Továbbá kitért a Szeged ellen következő idegenbeli mérkőzésre, erről eképpen vélekedett:

Itthon ugye nyertünk 3:1-re ellenük, ha ezt a formát hozzuk, és ha még tudunk taktikában fejlődni, mert bízom benne, hogy van mit tanulnunk és tovább tudunk fejlődni. Idegenben mindig nehéz bármelyik csapat ellen játszani, de a lányok bizonyítottak és nagyon küzdelmes meccseken vagyunk már túl. Ezekre alapozva bízom benne, hogy Szegeden is egy jó meccset tudunk játszani és akár sikerrel is tudunk haza térni.

– Nagyon összeszedetten tudtunk játszani, mindenki nagyon jól állt hozzá a mérkőzéshez. Sajnos, mint mindig előfordult hátráltató tényező is, gondolok itt arra, hogy most is volt hiányzónk és edzést is ki kellett hagynunk, de úgy gondolom össze tudtuk szedni magunkat a meccsre és győzni tudtunk. A Szeged ellen is megakarjuk tartani ezt a formánkat és mindenképpen nyerni akarunk – nyilatkozta Hemmert Kíra a HÉP-RÖPKE SE csapatkapitánya. 

Kuszkó Zsolt a debreceni DEAC csapatának vezetőedzője így vélekedett a mérkőzésről: 

A múlt hetünk nagyon jól sikerült és győzni is tudtunk a Kispest SE csapata ellen ott teljesen más játékot mutattunk, mint most. Elnézést kérek a szurkolóktól és az ellenféltől is, úgy gondolom nem ilyen mérkőzésre számítottak az előzetesek alapján. Nem tudom azt se mondani, hogy ilyen a női röplabda, de ez az idényünk leggyengébb mérkőzése volt. 

– Ez a mérkőzés úgy gondolom borzasztó volt, nem azt a teljesítményt nyújtottuk, amit tudunk, mert nem teljes kerettel jöttünk el. Jelenleg nem ismerek magunkra, sokkal többre vagyunk képesek. Mindenképpen változtatnunk kell a nyitás, fogadásokon, mert ezen a mérkőzésen ezekben sokat hibáztunk. Ez most egy mélypont volt, sokkal összeszedettebben kell játszanunk a jövőben – nyilatkozta Szabó Csenge a DEAC csapatkapitánya. 

Szett arányok: 25:8; 25:18; 25:10. 

A következő mérkőzésre idegenben kerül sor, 2019. március 1-én pénteken 18 órakor. Akkor a Szegedi RSE csapata lesz az ellenfél.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés