kesport.hu

Jó meccset játszott a KTE LA U19 a Lajosmizsével

Csordás Csaba U19-es együttese ezen a héten nem játszik tétmeccset, így keddre a megye I-es nyitányra készülő Lajosmizse felnőtt csapatával kötöttek le találkozót. A hírös városiak már két góllal is vezettek, a rutinosabb vendégek azonban kihasználták azt, hogy a második játékrészben mindenki, így az U17-es korosztály több tagja is lehetőséget kapott.

U19: KTE LA – Lajosmizse 2-3 (1-0)

Edzőmeccs, SZIK

KTE (1. félidő): Kovács D. – Szabó G., Vágó, Drabik, Szász – Daróczi, Sallai, Hirman – Richter, Szalai, Kovács P.

KTE (2. félidő): Berta – Edmilson, Vágó, Hirman, Kemenczés – Treiber, Sallai, Kovács P. – Lukács, Bessenyei, Faragó.

Gól: Richter, Lukács

Csordás Csaba: – Egy nagyon jó Lajosmizsével találkoztunk, akik ellen az első félidőben megvalósítottuk azt, amit már a következő bajnoki mérkőzésünkre elterveztünk. Helyenként látványosan játszottunk, egy szép góllal a vezetést is megszereztük. Szünetben sokat cseréltünk, az összeszokottság így hiányzott, de a srácok ekkor is jól dolgoztak. A Lajosmizsének már megvan a rutinja ahhoz, hogyan kell egy meccset ilyen esetben megfordítani, ez döntött végül a javukra.

(kteakademia.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés