kesport.hu

Szentendrén is megőrizte tavaszi veretlenségét a KNKSE

kesport.hu archív

Szombaton szokatlan időpontban, délelőtt 11 órakor léptek pályára a kecskeméti kézilabdás lányok Szentendrén. A mérkőzésen esélyeshez méltó módon győzedelmeskedtek a hírös városiak (29-36), és tovább őrzik tavaszi veretlenségüket.

A hazaiak a találkozót megelőzően a tabella hátsó felében, a 10. pozíciót foglalták el, míg a Kecskemét a zsúfolt középmezőny tagjaként, 3 egységnyire a dobogótól várta az összecsapást.

A korai délelőtti kezdés ellenére is kellően koncentráltan, és felpörögve indította a mérkőzést a kecskeméti alakulat. A csapat húzóemberének, Dajka Bettinának hiányát sem érezték meg a vendégek, és megnyugtatónak számító többgólos előnyt sikerült hamar kialakítaniuk, melyet egészen a szünetig tartottak. Ennek köszönhetően 5 gólos fór birtokában, 12-17-es félidei állással vonulhattak pihenőre Varga József tanítványai.

A második játékrészben becsületesen próbálkoztak a szentendreiek, ám a Bács-Kiskun megyeiek semmi esélyt nem hagytak a hazai felzárkózásra. Sőt, a két csapat között lévő differenciát tovább tágította a Kecskemét. Pénzes Laura, Karacs Jázmin és Hárs Adél fantasztikus mérkőzést játszottak (9, 8, illetve 7 gól), és vezérletükkel magabiztos 29-36-os győzelmet aratott a KNKSE, mellyel a tavaszi szezonban már az ötödik alkalommal nem talált legyőzőre (4 győzelem, 1 döntetlen).

Sikerükkel 21 bajnoki pontnál tartanak a kecskeméti lányok, kicsivel lemaradva a tabellát vezető Szent István SE gárdájától, így továbbra is jó eséllyel pályáznak a dobogó elérésére.

Varga József, a KNKSE vezetőedzője: A mérkőzés nagy részében egy összefogott, jó csapatmunkát produkáltunk. Dajka Bettina hiányát is át tudtuk vészelni jó teljesítményünkkel, illetve fegyelmezett játékunkkal. A támadó gépezetünk kifogástalanul működött és megérdemelt sikert arattunk, gratulálok a játékosaimnak!

Szentendrei NKE – Kecskeméti NKSE 29 – 36 (12 – 17)
Női kézilabda NB I/B. Keleti-csoport, 16. forduló
Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium
Vezette: Győr, Hadas

KNKSE: Pénzes 9 (1), Karacs 8, Hárs 7, Kocsis 3, Kaiser 3, Orell 3, Gulyás 2, Németh 1,

Kiállítások: 4 perc, illetve 8 perc
Hétméteresek: 6/5, illetve 1/1

(A mérkőzésről Vizi Zalán tudósított. Kép: Tóth Csaba / kesport.hu archív)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés