kesport.hu

Heroikus küzdelemben győzött a KTE-Piroska Szörp

Rendkívül fontos találkozó várt pénteken a kecskeméti férfi kézilabdázókra a Messzi István Sportcsarnokban. A dobogóért küzdő hírös városiak ellenfele a Nyíregyháza volt. A mérkőzés hatalmas küzdelmet, és négygólos hazai sikert hozott.

Az összecsapás előtt a nyírségiek 5 egységgel voltak lemaradva vendéglátójukkal szemben a tabellán, ám a két együttes őszi találkozásakor a Nyíregyháza nyert, így Ocsovai Zsolt tanítványai a visszavágás reményében léphettek pályára. 

Vendég góllal indult a küzdelem, amire rögtön jött a kecskeméti válasz egy hétméteres formájában, 1-1. A 6. percben Berkes Gergő találatával vezetett először a KTE, 3-2. Emberelőnyben Szamos Marcell talált be, majd hálóőr nélkül támadott a Nyíregyháza, amikor Berkes csent el egy labdát, bevette az üresen tátongó kaput, ráadásul újabb kiállítást harcolt ki, 5-3. A kettős emberhátrányt okosan vészelte át a nyírségi alakulat, olyannyira, hogy a 13. percben már az ő kezükben volt a vezetés, 5-6, de Szamos gyönyörű ejtésével egalizált a Kecskemét. Úgy tűnt, ez a kiállítások meccse lesz; az első negyed órában alig volt olyan pillanat, amikor teljes létszámban játszhattak a felek. A 18. minutumban Zaklajda József érkezett a hazai kapuba, óriási védéssel mutatkozott be, majd a kipattanó labdát tanítanivaló módon vitték végig az alföldiek, amiből Berkes megszerezte a harmadik találatát, 9-7. Támadásban beragadt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gárda, amit kihasznált a KTE. Előbb Halász Máté értékesített egy hétméterest, majd Berkes egy újabb gyorsindítást váltott gólra, 11-7. A játékrész vége előtt 5 perccel ezúttal a hazaiak kerültek emberhátrányba, de Bujdosó remek gólt ért el, 14-10. Ezt követően két gólra zárkóztak a vendégek, de az utolsó percben visszaállították Füstös Attiláék a négygólos differenciát, és 16-12-vel vonulhattak pihenőre a csapatok. 

Észnél kellett lennie a kecskeméti játékosoknak, ugyanis az előző fordulóban is hatalmas hullámvölgy jellemezte Székácson a második félidei teljesítményüket, és ezen a napon sem indult jól számukra a második felvonás: a négygólos előny 5 perc alatt tűnt el, 17-17, és kezdődhetett minden elölről. Újabb hátráltató tényező volt, hogy kettős emberelőnybe került a Nyíregyháza, amit kihasználva átvették a vezetést. Ocsovai Zsolt jogosan kért időt 17-19-nél, rendezni kellett a sorokat a fejekben. A vérzést elállította a KTE; Kátai Richárd lélektanilag nagyon fontos gólt szerzett, majd Halász értékesítette újabb hétméteresét, 19-19. A félidő felénél az eszméletlen csata Tóth Norbert piros lapos kiállításával folytatódott, de Zaklajda kivédte a megítélt hetest. Ács Tamás góljával újra a hazaiaknál volt az előny, 21-20, ekkor a vendégek mestere, Varga Zsolt kért időt. A játékmegszakítást követően Halász Máté jegyzett két egymást követő találatot, 25-22. Védekezésben külön emberfogást alkalmaztak Füstös Attilán a vendégek, ám ez őt csöppet sem érdekelte és óriási gólt zúdított a felsőbe, 26-23, ezzel eldöntve a találkozót. A pontot az i-re Szrnka Levente gólja tette fel, aki Halásztól kapott egy szenzációs hát mögötti passzt. A vége 28-24 lett.

Ocsovai Zsolt vezetőedző (KTE): – Óriásit küzdöttek a srácok, és gratulálok nekik a sikerhez! Borzasztóan hullámzó volt a mérkőzés, hol mi vezettünk, hol a Nyíregyháza. A második félidő utolsó negyedórájában jobban játszottunk, és kétgólos hátrányból négygólos győzelmet tudtunk aratni. Ebben a periódusban a kapusteljesítményünk és a védekezésünk is feljavult, illetve támadásban is mindenki akkor lőtt gólt, amikor nagyon kellett. Ez volt a meccs kulcsa: mindenki, aki pályára lépett, hozzá tudott tenni a játékunkhoz. 

Varga Zsolt vezetőedző (Nyíregyháza): – Gratulálok a Kecskemétnek, megérdemelten nyertek. Rosszul kezdtük a mérkőzést, sok felesleges kiállítást kaptunk, és nem működött az a taktika, amit védekezésben elterveztünk. Nem voltunk elég feszesek és kemények hátul, ennek köszönhetően sok gólt kaptunk. A második félidőben védekezést váltottunk, ez jól is sikerült, hiszen megfordítottuk az eredményt. A végére viszont elfáradtunk, sok technikai hibát vétettünk és a KTE felőrölt minket. 

KTE-Piroska Szörp – Nyíregyházi SN KFT 28-24 (16-12)
Férfi kézilabda NB I/B. Keleti-csoport, 19. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Vezette: Felhő, Öcsi

KTE: Halász 7 (5), Berkes 4, Petrik-Varga 3, Füstös 3, Szamos 3, Bujdosó 2, Kátai 2, Tóth 1, Mazák 1 (1), Szrnka 1, Ács 1, 

Kiállítások: 14 perc (+ egy kizárás), illetve 10 perc

Hétméteresek: 7/6, illetve 3/2.

(A mérkőzésről Vizi Zalán tudósított. Fotó: Tóth Csaba / kesport.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés