kesport.hu

Az életéért küzdő Algyőhöz látogat a KNKSE

Az Algyő otthonába látogat szombaton a Kecskeméti NKSE. A Csongrád megyeiek mindössze 4 ponttal a tabella utolsó helyén tanyáznak, így kötelező a győzelem Varga József tanítványainak. 

Az Algyő eddig 17 mérkőzésen csupán a Balmazújváros, és az Orosháza ellenében tudott pontokat rabolni, így nem meglepő, hogy a 12. pozíciót foglalják el a táblán. A kecskemétieknél teljesen más a helyzet; tavasszal még veretlenek (5 győzelem, 1 döntetlen), és harcban állnak az első helyek egyikéért.

Rendkívül sűrű az élmezőny a tabellán: az első és a hetedik helyezett között csak 4 pont a különbség, így a dobogós álmokat dédelgető KNKSE gárdájának kötelező nyernie gyengébb ellenfele ellen, hogy ne kerüljön lépéshátrányba vetélytársaival szemben. Hasonló a helyzet az Algyő háza táján is, hiszen minden pont fontos lehet a bentmaradásért folytatott küzdelemben.  

Varga József vezetőedző (KNKSE): – Szokásos ritmusban készültünk a találkozóra, kedden és szerdán 2-2, míg csütörtökön és pénteken 1-1 edzéssel. Mindenképpen nyerni szeretnénk, de nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Az Algyő az életéért küzd, és mindent meg fog tenni az utolsó 5 fordulóban, hogy valahogy feljebb lépjen. Csak úgy, mint az élmezőny, az alsóház is nagyon zsúfolt, minden pont aranyat érhet. Valószínűleg a legjobb kieső a szezon végén nem fog kiesni, hiszen ritkán jut fel 6 csapat az NB II-ből, így az ellenfelünk is erre pályázik. 

Levendula Hotel-FKSE Algyő – Kecskeméti KNKSE 
Női kézilabda NB I./B, Keleti-csoport, 18. forduló 
2019. április 06. szombat, 17 óra 
Algyő, Fehér Ignác Általános Iskola 
Vezeti: Fibec, Herbák

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés