kesport.hu

Extra motivációval várja a KTE-Duna Aszfalt az esti mérkőzést

A szezon eddigi legfontosabb mérkőzését játssza szombaton este 18:00-kor a KTE-Duna Aszfalt a Kaposvári KK ellen a Messzi István Sportcsarnokban. A tabella nagyon szoros, egy győzelem esetén biztosan a középházban folytathatná a küzdelmeket Forray Gábor együttese.

Valóban a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése vár ránk – mondta Molnár Márton. – Az is sokat számít, hogyha bejutunk a középházba, akkor hány győzelmet viszünk magunkkal. Tudjuk, hogy a Kaposvár centere, Marko Spica valószínűleg kihagyja majd a találkozót, de minden eshetőségre felkészültünk. Hazai pályán mindenképpen meg akarjuk nyerni ezt a meccset, reméljük, hogy ismét sok szurkoló kilátogat a csarnokba és belehajszolnak minket a győzelembe.

Még semmi nem dőlt el a folytatást illetően.

Szerintem nagyon régen volt már olyan szoros bajnokságra példa, mint a mostani. Úgy tudom, hogy hatvanegy eshetőség van a helyezések alakulására. Az utolsó forduló sok mindenről dönt majd, nyilván mindenki számolgatott, de ha megverjük a Kaposvárt, az a legjobb, mert akkor nincs kérdés a további szereplésünket illetően.”

A Paks elleni győztes bajnoki extra motivációt ad Molnár Mártonéknak.

Az ASE ellen hatalmasat küzdöttünk, mindenki a maximumot nyújtotta. Wittmann Krisztián nagyon szemfüles volt a végjátékban, az ő nagyszerű kosarával nyertük meg a találkozót. Korábban háromszor kikaptunk egymás után, ezért nagyon fontos volt, hogy legyőzzük a Paksot. Mentálisan jól hatott a csapatra a siker, és extra motivációt adott a Kaposvár elleni összecsapásra. A nézőszám rengeteget nőtt az előző szezonokhoz képest, az ASE ellen is a szurkolóink segítettek át bennünket a holtponton.

KTE-Duna Aszfalt – Kaposvári KK
Messzi István Sportcsarnok, szombat, 18:00
Játékvezetők: Tőzsér Dénes, Balog György, Minár László (Gorka Szabolcs)

(ktekosar.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés